Pánik a színpadon: elájult az Operettszínház színésze

elájult
PUBLIKÁLÁS: 2015. június 30. 08:40
Kocsis Dénes, a Fame című musical egyik főszereplője a levegőben lett rosszul.

A fiatal színész egy reptetéses jelenet próbáján lett rosszul nem sokkal a bemutató előtt. Úgy tűnik, a sok előre- és hátraszaltó sok volt a szervezetének: elfehéredett, pár pillanatra el is ájult. Közel fél órába telt, mire összeszedte magát - számolt be a történtekről a Blikk.

"Be kell vallanom, régebben sem volt a barátom a reptetés. Ezen a próbán azonban elég hosszan kellett újra és újra megpördülnöm, megcsinálnom a szaltókat, mert így a bemutató közeledtével már nagyon fontos, hogy rutinosan menjen" - nyilatkozta bulvárlapnak a színész, akin elsők közt színpadi partnere, Gubik Petra segített.

Mint kiderült, Dénes rosszullétében közrejátszott, hogy az őt tartó heveder túl szoros volt - így ezen állítottak, hogy a későbbiekben semmi hasonló ne fordulhasson elő.

Nem ez az első alkalom, hogy a színpadon lesz rosszul egy színész, nagy riadalmat okozva. Közel egy hónapja számoltunk be Kara Tünde esetéről, aki a békéscsabai Jókai Színház társulatának próbáján esett össze. A főszereplőnek leállt a szíve, intenzív osztályra került.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.