A lány, akit megszerettünk a televízióból, heti négy alkalommal ötven percben izgalmasakat beszélgetett az éjszaka derekán, amikor aludnunk kellett volna. Az újságíró szabadúszóként is bőven talál munkát. Megújította az Alexandra Pódiumot, beszélgetéseket vezet a Katonában és a legújabb könyvén dolgozik.
Veiszer Alinda Prima Primissima díjas riporter. 2011-ig kulturális televíziós műsorok házigazdája volt, melyek közül a leghosszabb ideig, öt évig a Záróra című portrésorozata futott.
Intézmény lett sokunk életében, aztán egyszer csak bekövetkezett a köztévében a te zárórája. Amikor mérlegre tette az öt átbeszélgetett évet, milyen örömöket és milyen keserűségeket kapott?
Nem gondoltam, hogy valaha az is bók lesz, ha azt mondják az embernek az utcán, hogy annyira szeretek a maga műsorán elaludni. De ez is bekövetkezett. Hogy mit hozott? Teljesen meglepő dolgot. Huszonöt évesen, mikor elkezdtem, senki nem gondolta, hogy ebből nézett műsor lesz. Szerintem nagyjából azt mondták, akik döntöttek akkor, hogy „jól van, adjunk neki valami játszóteret, mert olyan kis nyughatatlan, de éjjel tizenegykor már az M2-n tényleg nem zavar senkit”. Ennél rosszabb idősávot nem is tudtak volna adni, de egy-másfél év után észrevettük mi is, hogy elkezdett működni a műsor.
Sok tapasztalatot hozott a tekintetben, hogy ha tudatosabban álltam volna hozzá, akkor hogy kellett volna építeni. Nyilván, ha ma kezdeném el, máshogy csinálnám. Sok beszélgető műsorvezető beleesik abba a hibába, hogy nem húzza meg a határokat és összekeveredik a bulvár az értelmiséggel. Egy idő után tudatos volt, hogy mi olyan embereket hívtunk, akik miatt – kicsit patetikusan így fogalmazom meg – jó magyarnak lenni.
Neki senki nem mondta, hogy vége lesz
Ma már tudja, hogy miért lett vége?
Erre a kérdésre tényleg nem tudok válaszolni a mai napig. Nekem senki nem mondta, hogy vége lesz. Úgy tudtam meg, hogy valaki megsúgta a fülembe, tudom-e, hogy szeptembertől nincs benne a struktúrában. Így lett vége. Nem tudom, hogy ki döntött így és nem tudom, milyen szempontok alapján. Ezzel együtt azt gondolom, hogy pihenni kellett és amikor vége lett, egy ideális pillanat lett volna arra, hogy az ember szusszanjon egy évet és utána újra csinálja. Egy idő után sok lesz a heti négyszer-ötször ötven perc, egyszer csak azt veszi észre az ember, hogy már nem erőlteti meg magát, hogy rutinszerű lesz.
Ez ellen mindig próbáltam tenni, de be kell látni, hogy eljön az idő, amikor egyszer csak azt veszed észre, hogy a gondolataid ugyanabban a körben mozognak, nem tudsz kijönni belőlük. Akkor kell abbahagyni egy picit. A szünet nem jött rosszkor, de nem örültem neki, mert lehetett tudni, hogy nem szünet, hanem véglegesnek szánt döntés. Én szusszanásnyi időnek örültem volna akkor.
Kihasználja azt, hogy egy ismert, elismert közéleti személy, aki ha odaáll bizonyos ügyek mellé, akkor arra jobban felfigyelnek?
Szeretek ügyeknek használni, de ez a kérdés szerintem nekem nem annyira adekvát, mint amennyire a nálam sokkal ismertebbek esetében. Ha Frei Tamás, D. Tóth Kriszta odaáll valami mellé, akkor annak valóban van visszhangja. És még mondhatnék néhány nevet. De hát ők mind olyan televíziósok, akik köré oda volt építve a marketing és nagyon-nagyon sok ember ismeri őket. Én nem vagyok ebben a helyzetben, akik engem ismernek, azok látták a műsoraimat a köztelevízióban, ebből arra következtetek, hogy színházba járó, olvasó, kultúrafogyasztó emberek, de nincs celebhatás az én esetemben. Olyan ügyek mellé állok, amikben feltétlenül hiszek
Azért kérdeztem, mert elvállalta a Budapest Pride-nak a háziasszonyságát, ami elég megosztó szerep lehetett.
Olyan ügyek mellé állok, amikben feltétlenül hiszek. Abban feltétlenül hiszek, hogy ebben az országban is, és mindenhol mindenki egyenlő állampolgár. Akkor is, ha meleg, akkor is, ha cigány, akkor is, ha zsidó, akkor is, ha nő és akkor is, ha férfi. Nem kérdés, hogy ha meghívnak egy ilyenre, akkor miért kéne nemet mondanom.
Azért mondjak nemet, hogy néhányan ne leszbikusozzanak le névtelenül különböző kommentekben? Azért ne vállaljam el, mert esetleg megijedek attól, hogy emberek hátat fordítanak? Nekem ez egy fontos ügy. A baráti körömben többen érintettek, okos, értelmes, jó fej emberek, akik nem írják ki a nevüket a kaputelefonra attól félve, hogy majd valamit találnak a küszöbükön vagy összekenik valamivel a postaládájukat. Ezt én igenis kikérem magamnak! Ez nincsen jól és amíg ezt látom, addig azt fogom mondani, hogy ezt kikérem magamnak. Igen, ez nekem fontos, én ezt évek óta vállalom.
Évek óta vállalok ilyen-olyan rendezvényeket annak a szervezetnek, háttértársaságnak, amely ezeket csinálja és fogom is, ha ők szeretnék. Úgy látom, nem nagyon tobzódnak műsorvezetőkben, nyilván fognak is hívni. Évről évre egyre többen állnak oda és mondják ugyanezt, amit én is. Időnként azt érzem, hogy egy elit klubba lépek be ezzel, mert megtisztelő, hogy Péterfy Bori, Gryllus Dorka, Nagy Ervin és utána Veiszer Alinda. Ez így nekem okés névsor, bármikor vállalom. Sokkal inkább, mint azokét, akik ugyanezekre az emberekre kígyót-békát kiabálnak.
Konfrontatív figura vagyok
Mióta megszületett a kislánya, kicsit megfontoltabb és mértéktartóbb az ilyen megosztó ügyekben?
Nem. És azt szeretném, hogy ő se legyen az. Vannak ügyek, amikben nincs mit mérlegelni: ha háború lenne, akkor is ott lennék a fronton, mert ilyen típus vagyok. Konfrontatív figura. Nem szeretném, ha a kislányom elmenekülne a megosztóbb helyzetek elől pusztán azért, mert nem akarok megosztó lenni. Van értelme megosztó kérdésekben állást foglalni, mert legalább elkezdünk róla beszélni, még ha ordenáré stílusban is, de legalább valami elindul és lehet, hogy finomodik.
Az utcán megismerik, kérdezgetik, hogy s mint, mikor újra?
Igen, igen, szokták. Ez meglep, mert azt hittem, ha vége lesz a Zárórának, ez pikk-pakk elmúlik egy-két hónap alatt. Nem gondoltam arra, hogy ennyi idő után valaki megállít és megkérdezi, mi a helyzet. Mindenki azt hiszi, hogy a baba miatt nincs műsor és mindenkinek mosolyogva elmagyarázom, hogy nem ez a helyzet.
Az is nehézzé teszi az elengedését a Zárórának, hogy lépten-nyomon el kellett újra magyaráznom, feltépve a sebeket, hogy nem, nem erről van szó. Most már az is megy, van egy lemez, amit felrakok és megpróbálom érzelmileg teljesen távol tartani magam. Nyilván van, aki kimegy az utcára, mondjuk Sebestyén Balázs és tízből tizenketten ráismernek, nem lehet bemenni egy étterembe, mert megáll a kanál a levegőben. Ez rettenetesen idegesítene, de az én esetemben ilyen nincs. Én vagyok az a lány, aki közülünk való és oda lehet hozzá menni beszélgetni a Lehel téri piacon, ahova szombatonként járunk a férjemmel és a gyerekemmel. Nem az az ember vagyok, aki elérhetetlen távolságban intézi az ügyeit, hanem az a közülünk való, akivel lehet beszélgetni értelmes dolgokról.
A további tartalomból:
Párkapcsolat: Férfi? Nő? Biztos?
Sztárkonyha: Farkas Bertalan és az űrfalatok Nők a trónon: Kurtizán a palotában Lopjunk stílust!: Divatos anyukák a sztárvilágban Példás nők: Az elnök szakácsa voltam
Sztárvilág: Férjhez megy Lola
Szépségápolás: A természetesség a fontos - A smink csak időpocsékolás?
Életmód: Szelídítse meg a méregzsákot!
Hódítás: Felfedik csajozós titkaikat a szívtiprók
Ha több kell az átlagosnál! Keresse a Borsot a Magazinokkal!
