Danics Dóra nyerte az X-Faktort

X-Faktor
PUBLIKÁLÁS: 2013. december 15. 22:47
A verseny történetében ezzel ő lett az első női nyertes. Geszti Péter mentoráltja a ByTheWay-t utasította maga mögé. A szavazás szoros volt, de hogy ki volt a jobb, az nem volt kérdés.
Bors

Az eddigi három X-Faktort férfi nyerte, idén viszont Danics Dóra révén egy nő, a ByTheWay révén pedig egy csapat jutott a vasárnap esti döntőbe. A ByTheWay ráadásul nem is lehetett volna a fináléban, ha Bozsek Márk korábban nem lép vissza a műsortól.

A Szikora Róbert által mentorált csapat Danics Dóra győzelme után elmondhatja, hogy gyakorlatilag kétszer is kiesett a műsorból.

A döntősök három-három produkcióval vágtak neki a végső győzelemnek. A ByTheWay-t Tóth Gabi is megsiratta, bár volt pár bakijuk, egyszer például egy kelléket is elejtettek. Danics Dóra viszont gyakorlatilag hibátlanul teljesített, így győzelméhez kétség sem férhetett.

Gesztinek nem ez volt az első győzelme, az előző, harmadik szériában is az ő mentoráltja, Oláh Gergő győzött. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.