Cseke Katinka izgatottan várja a Super TV2-n február 10-én induló show-t, de kicsit fél attól, nehogy hamis hangokkal leégesse partnerét.
– Meglepődtem, hogy engem kértek fel, de örömmel vállaltam el, és a lehető legjobbat fogom magamból kihozni. Felelősség olyan ember oldalán színpadra lépni, aki ebből él, nem akarom le-égetni, ezért komolyan készülök – magyarázta a Jóban Rosszban színésznője, aki nem először énekel közönség előtt. Régen játszottam zenés darabokban, de abszolút amatőrnek számítok, prózai színésznő vagyok – egészítette ki.
Katinka a táncos koreográfiától sem riad meg, volt már ilyen feladata.
– Könnyebben fogok mozogni, mint korábban, mert már 17 kilót fogytam és remélem, a műsorig leadok még párat – mondta lapunknak Cseke Katinka, aki közel száz kilót nyomott, amikor életmódot váltott.
Leginkább húst eszik zöldségekkel, de negyed annyit, mint korábban, és rávette magát a rendszeres mozgásra is. Heti négy-öt alkalommal jár edzőterembe, főleg a súlyzókat szereti emelgetni, és mindezt akupunktúrás kezeléssel is kiegészíti.
– Tíz kiló választ még el az álomhatártól, a 69–70 kilótól – tette hozzá a fantasztikus akaraterővel rendelkező Cseke Katinka, aki reményei szerint így harminc kilótól szabadul meg.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.