Bárdos András élete évek óta a tanítás, írás és a család mesterhármasáról szól, miközben a tévénézők nagy része még mindig látni véli őt az esti hírekben. Kritikusan tekint eddigi munkásságára, de kacérkodik a visszatérés gondolatával.
Három éve nincs képernyőn. Megismerik még az utcán az emberek?
- Furcsa, de a nézők ezt nem vették észre. Huszonöt évet töltöttem tévézéssel és az, hogy most aktuálisan nem látnak, a mai napig nem tűnt fel nekik. Ott vagyok plakátokon, könyvesboltokban és ez számukra elég. Gyakran meg is szólítanak: mi újság a tv-ben, szerkesztő úr?
Ennyi idő távlatából hogyan értékeli televíziós karrierjét és tervezi- e a visszatérést?
- Egy időben én voltam a magyar vitavezető, az érvelések és nem az érvek csatáztak körülöttem. A pozícióharcról szólt minden. Túl fiatalon jutottam el oda, ahova még nem lett volna szabad, mert még nem tudtam igazán jól csinálni. Aztán hat éven keresztül napi tizenkét-tizennégy órában készítettem híralapú show-műsort, de nem tetszett a saját műsorom. Az utolsó pár évben már boldogtalan voltam, hisz olyasmit csináltam, amit nem szerettem. Nagy karriervágy pedig már nincs bennem, hisz a tévében, a Színház és Színművészeti Egyetem rektor-helyetteseként mindent elértem, amit lehetett, de tudom, hogy fogok még tévézni, csak azt nem, hogy mikor, hol és milyen műsorban.
Pedig nosztalgiázva emlegetik a Bárdos, Máté párost, túl erőszakosnak tartva a jelenlegi híradásokat.
- Akkor azt mondták, bulvárszemetet csinálok. Most meg azt, hogy de jó is volt, az még híradó volt. Na, ezzel én most mit kezdjek? Ráadásul az elmúlt huszonöt évben alig-alig jelent meg rólam jó kritika. Az internetnek hála pedig elképesztő indulatok törnek felszínre az emberekből. Nem tudom magam függetleníteni ezektől, inkább el sem olvasom őket. Egyébként nem nézek híradót. Egész nap online vagyok, estére már mindenről tájékozódom.
A magánélete nem sínylette meg a népszerűséget. Négygyermekes apuka és harmonikus családi életet él feleségével, Máté Krisztinával. Mi a titkuk?
- Munkapárti vagyok. A házasság is azon múlik, hogy a szerelmet munkával fenntartsuk. Amikor például eltelik huszonhét nap, és ő azt mondja, tudod, hogy ennyi ideje nem voltunk kettesben, akkor bármilyen fontosnak is tűnt a másnapi programom, lemondom. Elmegyünk moziba vagy vacsorázni, de utazni is nagyon szeretünk. Mi annyira nyíltan élünk házasságban Krisztinával, hogy kísértések sincsenek. Egyébként is az egyetemre huszonéves lányok járnak, már túl nagy a korkülönbség ehhez.
Negyvennyolc évesen még korántsem idős. Sőt! Akár egy-két évet le is tagadhatna a korából. Nehezen barátkozik meg az idő múlásával?
- Ha érezném a nyomát, bántana, de nem. Nem hízom, a teljesítőképességem olyan, mint húsz éve volt. Fizikailag ugyan katasztrofális állapotban vagyok, nyár óta nem volt időm sportolni, de szellemileg muszáj lépést tartanom a tanítványaimmal, akiknek elképesztő szó- és tudáskészletük van. Ha nem értem, miről beszélnek, akkor értelmes képet vágok, majd leülök a gép elé, és megnézem, különben kiröhögnek. Azt is észrevettem, hogy az idő múlásával egyre őszintébb leszek, lekopnak rólam a mesterkélt, megjátszott mozdulatok.
