Szinetár Dóra – szakítása hivatalos bejelentése másnapján – szombat este nagy sikerű alakítást nyújtott, Molière: Misantróp című darabjában, bár az ő neve is kevés volt ahhoz, hogy a nézők megtöltsék Győr főterét. A zord időjárás miatt ugyanis csupán pár száz ember volt kíváncsi a Spirit Kamaraszínház ingyenes előadására a Barokk Varázs rendezvénysorozaton. A jelenlévőket pedig egyáltalán nem foglalkoztatta a színésznő magánéleti válsága.
A csalfa nő szerepében brillírozó Szinetár két kollégájával is csókot váltott a darabban.– Szerintem Dórinak csak jót tett a szakítás. Már rég nem voltak boldogok Bereczkivel. Nem hiszem, hogy sokáig kell várnunk arra, hogy mindketten más mellett találják meg a boldogságot – utalt a helyszínen a színésznő egyik ismerőse azon híresztelésekre, hogy a házasok máris új párra leltek.
Talán az idejekorán napvilágra került pletykák miatt viselkedett Dóri óvatosan az előadás utáni traccspartin is. A Bors fotósa ugyanis azt is megörökítette, ahogy az előadás után a színésznő vidáman sztorizgatott egy közeli bárban. Aktívan kivette a részét a jó hangulat megteremtéséből, miközben egyik cigarettáról a másikra gyújtott. (Ez azért furcsa, mert a színésznő mindenhol úgy nyilatkozik, hogy kifejezetten a bioétkezés híve.)
A stáb éjfél előtt bontott asztalt, és miután Dóri baráti ölelést váltott egy ismerősével, mindannyian beszálltak a mikrobuszba és visszaindultak Budapestre.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.