Oktalanul vádolták meg Albert Györgyi mentőorvosait

PUBLIKÁLÁS: 2008. október 13. 09:25
Erejükön felül küzdöttek a mentősök Albert Györgyi életéért, bár nem tudták, kihez hívták ki őket – állítja a mentőszolgálat egyik munkatársa, azokra a pletykákra reagálva, melyek szerint nem megfelelően látták el a haldokló ripotrnőt.
Összeomlott a taxis
A Bors információja szerint összetört az a taxis, aki Albert György utolsó útján hazavitte. K. Béla az eset után napokig dolgozni sem bírt. ?gy tudjuk, hogy amikor a Frankel Leó utcába értek, a taxis azt hitte, Györgyi elaludt. Amikor hiába keltegette, rádión beszólt kollégáinak: jöjjenek segíteni. Pillanatok alatt odaértek, és egyikük megnézte Györgyi pulzusát, ami már nem volt kitapintható. Tárcsázták a mentőket, akik pár perc megérkeztek.
– Györgyi rengeteget utazott taxival, és soha nem maradt taxisnak adósa. Nem volt mindig teljesen józan, olyankor mindig kiöntötte a szivét. Nekünk mesélte el először azt is, hogy szakított Galsai Dániellel. A kollégánk szerintem nem hibázott azzal, hogy először a munkatársaitól kért segítséget, hiszen Györgyi sokszor elaludt a taxiban – mesélte el a Borsnak, egy neve elhallgatását kérő taxisofőr.








Földvári Zsófi
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.