Színielőadások, zenés, táncos programok szórakoztatják majd a gyerekeket – mondta el a fesztivál képviseletében Kőhalmi Tibor. Egyebek között a Megasztárban feltűnt Patai Anna főszereplésével előadják a Bőrönd című mesemusicalt, koncertet ad Szandi, megnyílik a manók világába betekintést nyújtó kiállítás, s környezetvédelmi társasjátékon is részt vehetnek „Mikulásfalva” látogatói.
A fesztivál ünnepélyes megnyitója november 4-én lesz határon túli magyar gyerekek részvételével. Délvidékről és Felvidékről, valamint Kárpátaljáról és várhatóan Erdélyből érkezik majd a rendezvényre egy-egy autóbusznyi kisgyerek, hogy találkozzon a Mikulással.
A fesztiválra érkezőket dolgozószobájában és a meseteremben várja az ősz ajándékosztó. Beszélget a kicsikkel, mesét mond nekik, és megajándékozza őket. Rezidenciájának udvarán pedig szánhúzó szarvasaival találkozhatnak, s csillagjáró szánját nézhetik meg a gyerekek.
A játszóházban számos programba kapcsolódhatnak be a látogatók. Egyebek között részt vehetnek a zöld karácsony óriás társasjátékban, amelynek keretében a szelektív hulladékgyűjtéssel ismerkedhetnek meg. A pályázaton nyert éremverő géppel pedig saját nagykarácsonyi érmét verhetnek, a magukkal vitt karácsonyfadíszeikkel pedig a megyék karácsonyfáit ékesíthetik fel.
A nagykarácsonyi Mikulás programok minden évben sok érdeklődőt vonzanak: tavaly több mint 16 700 látogatója volt a Mikulásnak. A rendezvények népszerűségéhez hozzájárul az is, hogy a helységben működik a karácsonyi szeretetposta, ahol adventi bélyegzővel látják el a Nagykarácsonyon keresztül feliratú küldeményeket.
MTI
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.