Iskolakezdési utalványon épp csak tankönyvet nem vehetsz

Tavaly még úgy tűnt, a suli az akadály. Szépen összerakták a tankönyvcsomagot (aki alsós igényelte, a füzet- és kellékcsomagot is, azt már májusban), és augusztus utolsó három napjára hirdették meg idén is, tavaly is az árusítást. Tavaly sem kellett az utalvány, csak a készpénz – akkor úgy gondoltam, a sulinak kellene elfogadóhelynek lennie, és az elfogadóhelyekre mindenféle követelmények vonatkoznak, talán azt nem képesek teljesíteni. Idén rákérdeztem, másfél év gyed után már semmi sem mindegy, ugye. A kedves tanár néni, aki a könyveimet átadta, lakonikus választ adott, rajtuk nem múlna, de NEM FOGADJA EL A TERJESZTŐ.

Nézek, mint a luki nyúl.

Hákkérem. Van ugye egy államilag szabályozott juttatás. Azért adózik kedvezményesen, mert „pántlikázott” – iskolaköteles gyerekek szüleit segítheti a munkáltató vele, költeni az utalványt elsősorban tanszerre, könyvre, eszközökre, iskolatáskára, esetleg ruhára-cipőre lehet, karajt, leveshúst, fagyit, benzint nem lehet venni belőle, hiába etetném fel a fagyit meg a karajt a kölökkel, és hiába mondanám, hogy azért tankolok, hogy a gyereket suliba meg különórára meg sportfoglalkozásra hordjam. Van tehát a cél, hogy az iskolakezdést megkönnyítsük, erre na mire nem fogadja el a forgalmazó, na mire? Tankönyvcsomagra. A szabályozó meg szabályoz, utalványkibocsátás és elszámolási rendje, elfogadóhelyekkel szemben támasztott követelmények, munkáltatói adminisztráció meg minden egyéb, kötetvastagon a legapróbb részletig, nyomtatványformátumig. Csak az maradt ki belőle valahogy, hogyha az a fránya forgalmazó abból akar megélni, hogy általános iskolai tankönyveket árusít általános iskolák, tehát azok növendékei számára, akkor kutya köteles legyen az e célból legyártott, leadminisztrált, kiosztott utalványokat elfogadni.

Nézek, mint a luki nyúl, mondom, és nem tudom, a szabályozó anyját szidjam-e jobban, vagy a forgalmazó anyját. Nem, nem kérek ötleteket, hogy költsem el a juttatást, az én gyerekem lába is megnőtt a nyáron és nem két fillér a sportcipő, tolltartó sem árt új, fehér zokni, mackónadrág, nyelvtankönyv, úszódressz is kellhet még. Tudom én azt. Csak az előttem álló hatodikos srác tankönyvcsomagja úgy tizenötezerbe került. Nem kellene mégis rászorítani a forgalmazókat és egyéb résztvevőket arra, hogy a legpántlikásabb pántlikás cél elérése érdekében tessék csak elfogadni azt a fránya utalványt rendeletileg, vagy nézzenek más biznisz után?

Csak mert egyes elvetemültek – mint akár én – képesek megint mutyit kiáltani, vagy azt gondolni, hogy jövőre talán ezt a juttatási formát is csendben kivezetik, mit terheljük ilyen marhasággal a kedves munkáltatót, a tankönyv majd lesz tartós meg egyféle meg mittomén, a mackónadrág meg magánügy, akinek mackóra nem telik, ne vállaljon gyereket.

Vakmacska