Egész napra iskolába zárnák a felsősöket is?

A lap birtokába került, a kormány szerdai ülésén tárgyalt dokumentum korábbi verziójában
még csak az 1-4. osztályos képzésben szerepelt az egész napos iskola koncepciója, a 20
százalékban újraírt végleges koncepció szerint azonban ezt a felső tagozatra is kiterjesztenék.

A tervezet szerint a felső tagozatos oktatás feladata a nevelés, a kompetenciák fejlesztése és
a mindennapos testmozgás mellett a szaktárgyi tanulmányokba való bevezetés, valamint a
felkészítés a középfokú tanulmányokra, ezért szükséges az egész napos oktatás bevezetése. A délutáni foglalkozásokról a tanuló szülői kérésre, igazgatói engedéllyel távol maradhat, írja a
Magyar Nemzet.

Szóba került a tanárok óraszámának emelése kapcsán a heti 28 óra, a 32 órás iskolában
töltött idő, a mostani, 24 óra új elem. Ez közel 10 százalékos pedagóguselbocsátást
eredményezhet, véli az fn.hu. Hozzáteszi: a módszer eredetileg az egykori Szovjetunióból
eredt, ahol arra szánták, hogy a szülői ház káros ideológiai hatásaitól megkíméljék a gyereket.
Magyarországon a 60-as évek végétől történtek kísérletek bevezetésére, de nálunk az indok
már akkor is a hátrányos helyzetű tanulók felzárkóztatása volt. A 80-as évek végére elhalt a
gyakorlat, akkoriban az oktatáskutatók azt mondták, az egész napos iskola csak nagyon erős
idegzetű gyerekeknek való. Később a modell új pedagógiai módszerekkel felvértezve egyre
több iskolában ismét teret kapott. Mára bizonyítottan az esélykülönbségek csökkentésének
egyik legeredményesebb módszere, amely Németországban is népszerű a cikk alapján.

Kérdés, hogyan lehet azt is megoldani, hogy a gyerek (főleg a felső tagozatra járó kiskamasz)
saját érdeklődésének megfelelő tevékenységet is választhasson – tizenegy éves korban
talán mégse kéne ajánlani az elfoglalt menedzserek este fél kilenckor kezdődő fallabda-
edzéseit. Könyörögni kéne az igazgatónak, hogy engedje a gyereket fogászatra, szemészetre,
gyógytornára, sakkversenyre? Az akvarisztika iránt érdeklődő gyerek ezután csak éjjel
nézegethetné a halait a hétvégi szünnapokon túl, a kutyásnak marad a hajnali séta, a
programozás iránt érdeklődő gyerek meg jó, ha bokszolni is tanul, hogy a többit elverhesse a
tanulószoba egyetlen gépe elől?

Persze, fontos a közösség, táborban lenni egész nap a többiekkel óriási élmény lehet, de a
legtöbb gyerek azért nem bánja, ha egy-két hét után haza lehet menni. A kötelező, állandó
közösségben levés meg terjed a felnőttek közt is – lásd egyterű irodák, amin ötvenen-százan
is osztoznak, papírfalú lakóparki lakások a százlakásos házban, tovább folytatva a lakótelepek
hagyományait, kötelező hétvégi csapatépítések és sorolhatnám. Tény, hogy van gyerek, nem
egy, nem kettő, akinek az otthoni körülményei nem éppen a fejlődést szolgálják. Kérdés,
hogy harmincadmagával egybezárva, szűkülő források és egyre túlterheltebb, a változásokba
belefásult tanárok mellett hogy fognak ők fejlődni (tessék elolvasni, épp most készül feladni
L. Ritók Nóra, a magyar alapfokú művészetoktatás és felzárkóztatás egyik „anyja”), miközben a pszichológusok egyre hangosabban hajtogatják: a túlingerlés káros, és gyerekeink meg a
magunk életéből is egyre fájdalmasabban hiányzik a CSÖND. Az az alkotó, gyógyító időleges
magány, ami a magnak is kell, hogy kicsírázhasson.

Vakmacska