Világritkaság: észak-kínai leopárd született a debreceni állatkertben

őshonos
PUBLIKÁLÁS: 2024. január 31. 11:46

Régóta várt és jelentős hírrel örvendeztetett meg mindenkit Magyarország első vidéki Állat- és Növénykertje, a ZOO Debrecen. 2023. november 21-én ugyanis megszületett a 2022 őszén egymásra talált észak-kínai leopárdpárjuk, Coolio és Jilin első utódja.

A bő kéthónapos kölyök kezdettől fogva szépen gyarapodik anyja gondoskodása mellett – amit szemfüles látogatók a hónapban már maguk is megfigyelhettek. Délutánonként már jó eséllyel láthatjátok a kifutóban, ahogy egyre bátrabban ismerkedik téli környezetével.

A most 3100 grammos kis leopárd kondíciója kifogástalan, neme pedig nőstény. Nevéről két héten át ti is dönthettek szavazataitokkal az állatkert Facebook-oldalán.

Hogyan neveznétek el ezt a csöppséget? Forrás: ZOO Debrecen/Facebook

Az észak-kínai leopárd (Panthera pardus japonensis) az egyik legészakibb elterjedésű leopárdalfaj, így trópusi rokonaitól jól megkülönbözteti nagyobb termete és dúsabb szőrzete. Jellemzően nagyobb vadakat, főként vaddisznót és szarvast ejt el, de a madarakat és rágcsálókat sem veti meg. A téli párzási időszakot és az anyai utódgondozást leszámítva magányosan él és erősen territoriális. Bár a Dél- és Kelet-Ázsiában és Afrika nagy részén egyaránt őshonos leopárd vagy párduc a legnagyobb elterjedésű nagymacskafaj,

élőhelyének szűkülése és aprózódása, valamint az orvvadászat a kihalás szélére sodorta, így sebezhető besorolással szerepel a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) Vörös Listáján.

Bizonyos alfajai fokozottan fenyegetettek: észak-kínai leopárdból a becslések szerint alig több mint 300 egyed él a természetben, a világ állatkertjei – nagyrészt az európai intézmények – pedig egy immár 55 egyedet számláló állomány gondozásával és gyarapításával veszik ki a részüket a megmentéséből.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.