A Duna alacsony vízállása miatt ismét láthatóvá váltak az elszórt sírkövek

Fiumei úti sírkert
PUBLIKÁLÁS: 2023. november 05. 06:33

Szűk hónapja számoltunk be arról, hogy a Duna alacsony vízállása miatt ismét láthatóvá vált a Gellért-hegy lábánál húzódó képződmény, az Ínség-szikla, amit Ínség-zátonyként vagy Ínség-kőként is neveznek. Ugyanezen okból kifolyólag ismét láthatóvá váltak a 60 évvel ezelőtt a Duna partján elszórt sírkövek is.

Forrás: Nemzeti Örökség Intézete

A Nemzeti Örökség Intézete, mint a Miniszterelnökség kegyeleti kultúrával foglalkozó háttérintézménye, kiemelte a mozdítható síremlékeket, és méltó helyre, a Fiumei úti sírkertbe szállította azokat – olvasható a Nemzeti Örökség Intézetének weboldalán.

Forrás: Nemzeti Örökség Intézete

Köztudott, hogy Budapest területén a jelenleginél sokkal több temető volt, amelyek a lakosság számának növekedésével és a város terjedésével felszámolásra, beépítésre kerültek. Számos síremlék megmentésre került ezekből a temetőkből, így került több sír a Fiumei úti sírkertbe például a Váci úti temető felszámolásakor. A Németvölgyi temető 1885 és 1912 között volt aktív temető, de csak a 60-as években számolták fel. Számos sírkövet a hozzátartozók kérésére a Farkasréti temetőbe vagy a mai Fiumei úti sírkertbe szállítottak, de valószínűleg több száz síremlék esett áldozatul a Duna partvédő kőszórásakor.

Forrás: Nemzeti Örökség Intézete

„A Nemzeti Örökség Intézete akciójával a kegyeletsértő állapotot szeretnénk megszüntetni, és határozott szándékunk azt is láttatni, hogy a végtisztesség épített emlékeit nem lehet ilyen lelketlenül, az egykori kommunista rendszer embertelen és kulturálatlan módján építkezési anyagnak tekinteni. A mostani alkalommal négy mozdítható sírkövet sikerült kiemelni a folyó partjáról, de feltett szándékunk, hogy alacsony vízállásoknál a munka folyamatos végzésével egyre több, ilyen méltatlanul felhasznált síremléket mentsünk meg és szállítsuk azokat egy kegyeleti szempontból méltó helyre, a nemzet központi történelmi temetőjébe, a Fiumei úti sírkertbe" – mondta Móczár Gábor, a NÖRI főigazgatója a síremlékek kiemelése kapcsán. A kiemelt sírköveknek külön helyet biztosítanak majd a Fiumei úti sírkertben.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.