A középkorban a mai Csikós-udvar környékét minden oldalról fal vette körül, ez a terület a budai Vár védelmi rendszerének részét képezte. Ebben a falszorosban jött létre a török időkben az Újnegyed nevű városrész, amelynek végében Karakas Mehmed budai pasa 1620 körül emeltetett tornyot.
Ez a torony újult és nyitott most meg a látogatók előtt, a Budavári Palotanegyed újjászületésének részeként. A látogatók a toronyban információs pontot, kávézót, ajándékboltot és mosdót találnak, illetve a Csikós-udvar északi részén egy Török kertet is.
A faragott kváderkövekből emelt, tizenkét szögletű ágyútorony még a 19. század végén is őrizte eredeti formáját. A 2. világháborút követően azonban ellentétes utat járt be, mint a Csikós-udvar többi épülete, hiszen a Főőrséget, a Stöckl-lépcsőt és a Lovardát a kommunizmusban ideológiai okokból elbontották, és a helyükön használaton kívüli, kavicsos rézsűt alakítottak ki - részletezte Sikota Krisztina a Várkapitányság Nonprofit Zrt. vezérigazgató-helyettese.
A torony új külsőt kapott, és belső terei is megújultak. A benne működő kávézó és mosdó lehetőséget nyújt a megpihenésre, és itt nyílt meg a Budavári Palotanegyed hetedik információs pontja is, ahol jegyet is lehet váltani a látnivalókba, aktuális programokra.
A torony mellett kialakított Török kertbe öt színben pompázó rózsabokrokat, fügefákat, vadszőlőt, törpeorgonát és birsalmafát ültettek, ezek mellett mór stílusú díszszökőkút teremt itt keleti hangulatot.
Karakas pasa tornya a Szent György tér felől lépcsőn, a Palota út és a Csikós-udvar felől pedig lifttel is megközelíthető - írták az MTI összefogalóljában.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.