Famatuzsálemek Budapesten, melyek évszázadok óta szemtanúi életünknek

eperfa
PUBLIKÁLÁS: 2021. szeptember 27. 10:17
Írásos feljegyzésekből olvashatjuk, hogy Budapest legrégebbi épületét a 13. században emelték, na de azt is tudjuk, hogy hány éves a főváros legöregebb fája? Vajon egyik-másik már a középkor óta áll, esetleg a török hódoltság idején ültették el, vagy Mária Terézia idejéből való? Még ha nincsenek is pontos adataink, hihetelenül izgalmas belegondolni, hogy néhány fa évszázadok óta szemtanúja az életünknek. 

Tabáni eperfa

A Budai Várral szemközti Tabáni Tanösvényen áll az ország feltehetően legöregebb eperfája. Hogy pontosan mennyi idős, azt senki sem tudja biztosan megmondani. Az a hír járja, hogy a törökök ültették, de a Budapest fáit kutató Viczián Zsófia szerint inkább Mária Terézia uralkodásának idején (1740-1780) vethették el a magját. Annyi bizonyos, hogy a császárnő kezdeményezésére kezdtek eperfákat ültetni az országban, mégpedig selyemhernyó tenyésztése céljából, amely az eperfa levelével táplálkozik.

Tabáni eperfa Forrás: Fitoland Kertészet/Facebook

Gazda utcai hársfa

Budapest legöregebb fájaként emlegetik a II. kerületben, a pesthidegkúti Gazda utcában lévő hársfát, mely egy magánkertben áll. Az utcáról rá lehet látni a Hárshegyre, ami nevét onnan kapta, hogy hársfák nőttek rajta. A középkorban még nagy erdőségek húzódtak errefelé.

Gazda utcai hársfa Forrás: Péter Ócsai/Facebook

Egyes elképzelések szerint a Gazda utcai fa ezeknek a középkori erdőségeknek az utolsó fennmaradt példánya, de Viczián Zsófia szerint ez valószínűleg túlzás. Legfeljebb 250 éves lehet, a telken lévő vastag falú vályogház is ennyi idős. Mindenesetre hatalmas példányról van szó, törzsének átmérője több mint két méter, koronájának átmérője pedig állítólag megközelíti a harminc métert.

Kondor úti libanoni cédrus

A II. kerület Nyék városrészében, a Kondor út egyik telkén nő egy magányos cédrus, amit valamikor a 19. század végén ültethettek el. Budának ez a része akkoriban még igen ritkán lakott volt, meglévő épületeinek jó része pedig nyaralóként, nem pedig állandó lakóhelyként funkcionált. Hogy ki ültette el a cédrust, arról megoszlanak a vélemények.

Kondor úti libanoni cédrus Forrás: EMMI SE Kamilla Természetjáró Szakosztály/Facebook

Egy legenda szerint Fedák Sárinak köszönhető, akinek villája volt a közeli Hűvösvölgyi úton. De Viczián Zsófia szerint a színésznőnek nem volt itt villája, az egyetlen ház pedig, ahol járhatott, messze esett a cédrustól. A Budapesti fák – kéregbe zárt történelem című könyv szerzője valószínűbbnek tartja, hogy egy helyi fogadós vagy valamelyik családtagja hozhatta ide a különleges cédrusmagot vagy -csemetét.

Margit-szigeti ősplatán

Aki elsétált már a Margit-szigeten a Szabadtéri Színpadig, az egészen biztosan megcsodálta a Szent Mihály kápolna és a Szent Margit-kolostorromok között álló platánfát, mely már méreténél fogva is feltűnést kelt, nem is beszélve a hosszan a föld felé nyúló ágáról. Ez a sziget talán legszebb platánfája, és valószínűleg a legöregebb is.

Margit-szigeti ősplatán Forrás: Magdolna Káposztásné/Facebook

Hozzáértők szerint a park idős platánjai 181 és 193 év közöttiek lehetnek. Ugyanakkor egy 1900-ban megjelent újságcikk alapján csak annyi tűnik bizonyosnak, hogy a szóban forgó platánt már akkor számon tartották nagysága és szépsége miatt.

Platán a Döbrentei téren

A Döbrentei tér sarkán is áll egy öreg platán, mely a róla elnevezett Platán Grill étterem teraszára veti árnyékát. Ez a fa olyan idős, hogy még csemete korában láthatta azt az időszakot, amikor a téren még legendás szépségű paloták és kávéházak álltak, és amikor a Tabán még bohém szórakozóhelyekkel, vendéglőkkel, borozókkal teli romantikus negyed volt.

Döbrentei téri platán Forrás: Mai Iunie/Facebook

Ez a platán már abban az időben is láthatta a fővárost, amikor még nem épült meg az Erzsébet-híd, nem volt autós forgalom, hídlehajtó, villamospálya, és a tér sem volt még akkoriban nagyvárosi csomópont. A hatalmas fát legalább 110-115 évesnek mondják, kis növendék faként már az 1910-es évekbeli fényképeken is feltűnik.

Forrás: Főkert, Wikipedia

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.