2019-ben minden korábbinál több uszadék és hulladék érkezett a Kiskörei Vízlépcsőhöz. A duzzasztómű felett kialakult hulladéktorlasz felülete elérte a 17 ezer négyzetmétert, vastagsága helyenként meghaladta a 3 métert.
A helyzet felszámolása és hatékony kezelése érdekében fogott össze akkor a vízügyi, civil és vállalati oldal. Azóta folytatódott a folyamatos védekezés, a kitermelt hulladék nagymértékű újrahasznosítása és a rendszeres, nagyszabású takarításoknak köszönhetően teljesült a kitűzött cél, 80 tonna folyami hulladék eltávolítása a folyóból és árteréből.
A vízügy közreműködésének köszönhetően a Kiskörei Vízlépcső szomszédságában kiépült a PET Kupa első Folyómentő Központja, egy olyan közösségi tér és munkavégzésre alkalmas terület, ahol a hulladékkezelő és válogató infrastruktúrának köszönhetően, rendszeressé válhatott a hulladék gondos szétválogatása, újrahasznosításra való előkészítése. A kitermelt hulladék több mint fele hasznosult újra.
A program keretében, kizárólag a Tiszán összegyűjtött műanyag palackokból, úgynevezett másodlagos nyersanyagból készült el egy plasztikkajak, melyhez körülbelül 300 kg hulladékot kellett összeszedni a folyó árteréből, amiből 20 kg kajak alapanyagot, úgynevezett HDPE típusú műanyagot válogattak ki. Több száz óra önkéntes munkába került, míg a szorgos kezek összegyűjtötték, átválogatták, mosták, majd ledarálták a hulladékot - olvasható a petkupa.hu oldalon, ahol a projektekről bővebb információk is találhatók.
Mint Facebook-oldalukon hírül adják, a Hulladékmentes Tisza program záróakkordjaként megnyílt a PET Kupa fotókiállítása, melyből az elmúlt 2 év hulladékgyűjtése és hasznosítása és a Plasztikkajak története is megismerhető. Emellett tárlat nyílt a Tiszából kihalászott hulladékokból is. A kiállítások Kiskörén, a Közép Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság - Kötivizig központjának legfelső emeletén megtekinthetők.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.