Öt napon át különleges régiségek és kortárs alkotások lepik el a Várkert Bazárt

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2021. június 07. 17:20

Öt napon át tartó Art and Antique – Régiség és kortárs művészeti kiállításra és vásárra készülnek a szervezők a Várkert Bazár termeiben, ahol a múlt és jövő találkozik majd. A sok előadással és témába vágó beszélgetéssel kísért eseményt június 9. és 13. között látogathatják az érdeklődők.

Forrás: Art and Antique / Facebook.com

A helyszínen, egy helyen állítanak ki a legnevesebb kortárs és klasszikus aukciósházak, galériák és műkereskedők, mindemellett lesznek rendhagyó tárlatvezetések és könyvbemutatók is – olvasható a rendezvény weboldalán. Az Art and Antique ideje alatt a Várfok Galéria művészkörének legendás alkotójának, Françoise Gilot-nak is megünneplik majd a 100. születésnapját.

Forrás: Art and Antique / Facebook.com

A látogatók 25 különböző kiállítóval találkozhatnak majd, illetve a kezdő napon, szerdán a kiállítás kurátorával is meghallgathatnak egy beszélgetést 17 órától 18 óráig. A szervezők felhívják a figyelmet arra is, hogy a járványhelyzet okozta szükséges intézkedések szigorú betartása mellett fogadják majd a vendégeket.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.