Újra megnyitott a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom toronykilátója, és vasárnap kivételével minden nap 10 óra és 16:30 között várja azokat az érdeklődőket, akik nem riadnak vissza a magasságtól és más szemszöbgől látnák a várost, a dunai oldalt és az alant lomhán ringatózó Dunát. A panoráma mellett az épület tetőszerkezetének míves ácsmunkája is figyelmet érdemel - olvasható a templom közleményében.
A templomban a tárlatvezetéseket is folytatják, melyek minden szerdán 14 órakor indulnak szakképzett munkatársak kíséretében. Az út során bemutatják a feltemplom és az altemplom történeti értékeit, valamint elmesélik a templomhoz kapcsolódó városi legendákat. A program a toronykilátóban ér véget, amit önállóan tekinthetünk meg. A program időtartama 90 perc.
Június 5-én, szombaton a Szent Efrém Férfikar hangversenyét hallgathatjuk majd meg. Az Orientale Lumen című koncert 19:30-kor kezdődik. Június 18-án egy olyan programsorozat új előadását hallgathatjuk majd meg, melyben határon túli magyar orgonaművészek mutatkoznak be, ez alkalommal Kristófi János orgonaművész hangversenyére ülhetünk be 19:30-tól.
Június 10-től lehet majd rákeresni a Múzeumok Éjszakája honlapján, hogy mely múzeumokban milyen programokkal, koncertekkel és előadásokkal várják az érdeklődőket június 26-án. Azt azonban már tudni lehet, hogy a Főplébánia-templom is csatlakozik az éjszakába nyúló programsorozathoz. Ahogy a közleményben is írták, az esti órákban előadásokkal várják majd az érdeklődőket, és aki Múzeumok Éjszakája karszalaggal érkezik a helyszínre, az a toronykilátóba is felmehet majd, hogy az éjszakai város fényeiben kigyönyörködje magát.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.