Ötödik alkalommal rendezik meg hazánk leglátványosabb SUP-túráját

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2020. július 29. 20:17

A járványhelyzet miatt idén augusztus 8-án rendezik meg a Budapest SUP-ot, amire a szervezők várják a teljesen kezdőket is. Akik ezen az eseményen szeretnének megismerkedni az állva evezés (stand up paddle, SUP) sportjával, azoknak egy rövid eligazítás után, felszerelést is biztosítanak a Római parton. A szervezők szerint a SUP elsajátítása igen rövid idő alatt megtanulható.

Minden korosztályt, kezdőt és haladót is várnak a túrára Forrás: © Sziánosz Ártemisz / Budapest SUP / Kiteline

A SUP-túrát rendőrségi motorcsónakok és a szervezők is biztosítják, de a rengeteg résztvevő család jelenléte is azt mutatja, hogy a sportág nem tartozik az extrémek közé.

A félnapos program keretében a jelentkezők végigeveznek egészen a Kopaszi-gátig, ahol a helyi vendéglátósok várják a célba érkezőket. Útközben mindenki megcsodálhatja a város mindkét oldalát olyan szemszögből, amilyenből eddig talán még nem is látta.

Az evezősök láthatják a hidakat alulról, és a Parlament előtti közös szelfizés sem marad el. Ehhez a kísérőhajók segítségével tudnak kikötni a résztvevők – olvasható a sajtóközleményben és a Budapest SUP honlapján, ahol a regisztrációról és a pontos indulásról is megtalálnak minden információt.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.