Különleges esemény közeleg: május 4-én ősemberekké válhatunk lélekben, hála egy különleges rendezvénynek. A balaton-felvidéki Zádorvárba ugyanis „kőpattintós napot" szerveznek, ami reflektál arra a tényre, hogy itt már a kőkorban tevékenykedtek elődeink.
Egy tavalyi ásatáson a várrom kaputornya alatt egy nagy őskori (kb. 6-7000 éves) műhelytelepet azonosítottak. A környezetéből pedig nagy számban kerültek elő a kőpattintásos eszközkészítés maradványai.
És mivel nyilvánvalóan nagy a közérdeklődés a kőpattintás iránt, szerveztek a vár kezelői egy napot erre a nemes munkára. Tóth Zoltán Henrik elismert régész és a kőpattintásban szintén járatos Wolf Ernő ad betekintést a műveletbe, természetesen kipróbálási lehetőséggel együtt.
Tehát május 4-én, 11 órától kezdődik az esemény, ami 18 óráig tart. A bemutatókon ingyen lehet részt venni, de a pattintani is akarunk, azt a várat kezelő alapítványnak adott 1500 forintos adomány ellenében tehetjük meg. Az alapanyagot biztosítják a helyszínen, a magunk pattintotta követ hazavihetjük, sőt ajándék is dukál mellé.
Külön kiemelik, hogy a kőpattintás sérülésveszélyes tevékenység, így csak saját felelősségre űzhetjük. Kesztyűt, védőszemüveget és ruhát védő bőrdarabot is adnak a szervezők, anélkül senki sem pattinthat. A szervezők utasításait pedig be kell tartani.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.