A Balatoni Hajózási Zrt. által üzemeltetett Széchenyi István komp 2018-ban ünnepli 50. születésnapját. A komp – eredeti nevén Komp IV-es – a fél évszázados múltja során sok emlékezetes pillanatot élt meg a Balatonon. Fedélzetén volt már leánykérés, nászmenet, kompkoncert, de utaztak már rajta a Veszprémi Állatkert dinoszauruszai is - olvasható a BAHART közleményében.
1968-ben építették az MHD Balatonfüredi Gyáregységében, majd 1975-ben főgépcserét hajtottak végre rajta. 1988-ban a Balatonfüredi Hajógyárban meghosszabbították, középen beletoldottak, és az egyik oldaláról a felépítményt eltávolították. Az átépítés során a komp közepén elhelyezkedő hídon lévő kormányállást is meg kellett szüntetni. A felépítmény átstruktúrálásának eredményeként a kormányállás a megmaradó felépítménnyel rendelkező oldalára került, elérve ezzel ma is látható formáját. A balatoni BAHART kompflotta tagjaként, a Széchenyi István komp is egész évben menetrend szerint szállítja az utasokat a Balaton északi és déli partja között.
A BAHART ma egy tortával ünnepelte az évfordulót Tihanyrévben, ahol az ünnepséget követően a vezetőség gyorsértékelést tartott a 172. hajózási szezon komp és személyhajó forgalmáról. Ebben szó volt arról, hogy idén kiemelkedő forgalomra számítanak a kompközlekedésben, hiszen már szeptember 9-ig is nagyságrendileg 80 000 fővel több utast és 30 000-rel több gépkocsit, valamint 7%-kal több kerékpárt szállítottak a kompok Szántódrév és Tihanyrév között a tavalyi év azonos időszakához képest. És valószínűleg a személyhajózásban is rekordot döntenek idén: már augusztus elején köszöntötték az ötszázezredik utast az egyik sétahajójáraton.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.