Akadálymentesített előadásokkal is készül a Szarvasi Vízi Színház

program
PUBLIKÁLÁS: 2018. május 15. 15:56

Június 15-én ismét megnyitja kapuit Szarvas egyik legnépszerűbb nyári programhelyszíne az ezer férőhelyes Szarvasi Vízi Színház. Az idei nyári évad a Leszállás Párizsban című vígjátékkal kezdődik, de a látogatók többek között olyan előadásokra is számíthatnak, mint a My Fair Lady, a Janika, A miniszter félrelép vagy a Bob herceg - írja az MTI.

A szabadtéri színpadon lesz operett, táncjáték, próza, musical, koncert, mese és cirkuszművészet, a programok közel fele pedig ingyenesen látogatható. A Vers a víz fölött és Dal a víz fölött elnevezésű sorozat idén kiegészül a Talkshowa víz fölött- Mellettem az utódom elnevezésű estekkel. Utóbbiban híres művészek és nyomdokaikba lépő gyermekeik lesznek a beszélgetőpartnerek, mások mellett Oberfrank Pál és táncművész-koreográfus lánya, Réka; Kovács Frigyes és végzős színművész szakos fia, Tamás; vagy Straub Dezső és fia, a színész-rendező Péter.

Forrás: Szarvasi Vízi Színház /Facebook

Újdonság a Zene a víz fölött programsorozat, amelyben kamarazenekarok közismert dallamokat játszanak a publikumnak. A belépés ezekre az alkalmakra díjtalan. A Szarvasiak a víz fölött elnevezésű sorozatnak híres szarvasiak vagy a holt-körös-parti kisvárosból elszármazottak, mások mellett Hartay Csaba író-költő, Kovács Krisztina, a Babilon Tánc Sport Egyesület művészeti vezetője vagy Ágoston Béla zenész lesznek a vendégei.

Komáromi Anett és Tarsoly Krisztina színművészek rendezésében idén is megszervezik a Korlátok nélkül elnevezésű esélyegyenlőségi estet, amelyen látás- és hallássérültek pályázatra írt verseiből és novelláiból válogatnak a fellépő művészek.

Emellett lesznek akadálymentesített előadások is, így egy My Fair Lady-produkción és egy verses esten jelnyelvi tolmács is jelen lesz.

Forrás: Szarvasi Vízi Színház /Facebook

A programsorozatban idén is részt vesz a Fővárosi Nagycirkusz, július 31-én például Fekete Péter rendezésében a Megtanulom, megőrzöm, továbbadom című produkciót mutatják be, amely a cirkuszi dinasztiák életébe, a számok közötti beszélgetésekben pedig az artisták egyszerre szenvedélyes és fegyelmezett világába nyújt betekintést.

Idén sem marad el a szlovák nemzetiségi kultúrát is képviselő szarvasi színház, a Cervinus Teátrum által szervezett összművészeti fesztivál. Július 11. és 25. között saját korábbi és jelenleg is futó előadásaikat, többek között a Lili bárónőt, a Hotel Mentholt, az Ármány és szerelmet, a Csodaszarvast adják elő, valamint musicalgálával, kabaréesttel és néptáncgálával várják a nézőket. A Szarvasi Vízi Színház programsorozata augusztus 19-én a VII. Magyar Teátrum Nyári Fesztivál díjátadó gálájával zárul. A részletes programról bővebben a színház weboldalán olvashat.

Szarvasi Vízi Színház

Szarvas, Petőfi Sándor u. 7-9.
Jegyárak: (előadásoktól is függően) 1200 forinttól 7000 forintig
Jegyek online is válthatók a Viziszinhaz.hu-n.
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.