Sárkányhajósoktól dübörög a Tisza-part hétvégénSárkányhajósoktól dübörög a Tisza-part hétvégén

sárkányhajó
PUBLIKÁLÁS: 2016. június 21. 17:16
Legalábbis a Tisza Tokaj alatti része egészen biztosan a dobverésektől lesz majd hangos ezen a hétvégén a Sárkányhajó Fieszta miatt.

Fotó: Zenit Vízibázis

Június utolsó hétvégéjén újra sárkányhajók lepik el a Tiszát. A Zenit Vízibázis ugyanis már negyedik alkalommal rendezi meg versenyét, ami az évek alatt igazi csapatépítő eseménnyé vált a munkahelyi közösségek és a baráti társaságok számára.

A június 24-i pénteki nap még a versenyre jelentkező csapatok gyakorlásáról szól majd, de a másnap nagyobbik része már az összecsapásé. Június 25-én reggel 8.30-tól tartják a csapatregisztrációt, ezt követően felváltva lehet még próbatávokat róni a négy hajóval a Tisza Tutajos Beach és a híd közötti szakaszán.

A versenyfutamokat déltől tartják a kijelölt pályán, ami a Tisza-Bodrog torkolattól 300 méteren át tart felfelé a Tiszán. Az eredmény hirdetés és a díjkiosztó a vízi bázison lesz este hat órától. Sötétedés után kollektív fáklyás felvonulást tartanak a Bodrogon és a Tiszán, az estét pedig sárkányhajós bulival zárják a Tutajosban, ahova a versenyzőknek ezúttal ingyenes a belépés. Bővebben a programról az esemény Facebook-oldalán.

Ez pedig már az esti program Fotó: Zenit Vízibázis
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.