Aktuális

VV Fanni elrablója: Boldog apuka, de boldogtalan ember vagyok!

uv

Létrehozva: 2020.11.17.

Miközben gyilkossággal vádolják, a házi őrizetben gyermeke fogant VV Fanni elrablójának. B. László kisfia egy hónapja látta meg a napvilágot, s a hétvégéket együtt tölti az édesapjával.

Forrás: Bors

A Bors elsőként értesült arról, hogy a VV Fanni-ügy vádlottja, B. László édesapa lesz, úgy most azt is megtudtuk, hogy barátnője október elején világra hozta kisfiukat. Az öröme azonban nem lehet felhőtlen egy olyan édesapának, akinek a házi őrizetből biztosan a börtönbe vezet az útja.

Apukának boldog vagyok, embernek viszont boldogtalan, hiszen ott lebeg felettem Damoklész kardja

– szólalt meg a Borsnak B. László, akit immáron három éve, hogy letartóztattak Novozánszki Fanni elrablása miatt, s azzal vádolják, hogy meg is ölte az egykori valóságshow-szereplőt.

A család nevének tisztára mosása mellett most már azért is harcolok, hogy felnevelhessem a kisfiam – tette hozzá B. László, aki mint azt már sokszor állította lapunknak, az elkövetett bűnéért – azaz, hogy Fannit elvitte és átadta két férfinak – vállalja a felelősséget, s pontosan tudja, hogy emiatt börtön vár rá, de amellett továbbra is kitart, hogy nem ölt embert. Így gondolja ezt B. László korábbi ügyvédje és nagybátyja is.

Nálunk egyetlen verzió van, hogy László a személyi szabadság megsértéséért kap büntetést. Ennek a legfelső határa öt év, de első elkövetőkre nem szoktak maximális büntetést róni. László ráadásul három éve előzetes letartóztatásban van, igaz, a házi őrizet miatt ezt mindössze két évnek számítják majd be, de így is azt gondolom reálisnak, hogy a vádlott pár hónapra megy majd csak vissza a börtönbe – mondta lapunknak dr. Brodmann Péter.

A nagybácsi arról is mesélt a Borsnak, hogy az egy hónapos kisfiú fényt hozott a megtépázott hírnevű családra, de a baba érkezésével most már nemcsak Lászlóért, hanem a kis jövevény sorsáért is aggódnak a vádlott szerettei.

A pici tökéletesen egészséges, az anyukájával él egy másik városban és hétvégente jön az apukájához Dunaújvárosba. Ekkor tud egy kicsit apa és fia együtt lenni. Ilyenkor sétálnak, és László mindenben segít az anyukának – mondta a nagybácsi, akitől megtudtuk, hogy ha hónapokra, ha hosszú évekre kerül unokaöccse a rácsok mögé, akkor is van rá lehetőség, hogy olykor találkozzon a kisfiával, de nyilván gyermeke életének egy részéből kimaradna.

A hétfői tárgyalás azonban újabb fordulatokat hozhat az ügyben, ugyanis újabb két tanút hallgat meg a bíróság.

Mint közismert, B. László 2017 novemberében a laká-sából a mélygarázsba cipelte, és az autója hátsó ülésére tette az ájultnak tűnő Novozánszki Fannit, amit videófelvétel is bizonyít. A rendőrség szerint az elrablás után gyilkosság történt, amiért szintén B. László a felelős, ám ezt a vádlott tagadja. A valóságshow-szereplő azonban azóta sem került elő, pedig a keresésébe még az amerikai FBI is segédkezett, akik Fanni holttestét a vádlott autójának GPS-jelei alapján a szalkszentmártoni bányatavakban kerestették, sikertelenül.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091077_auto_resized.png
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26450_resized.jpg?avcount=1711653314
origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089354_auto_resized.jpg
ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090505_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26452_resized.jpg?avcount=1711653314
origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17081826_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Így készíts vaníliás cukrot házilag - egyszerűbb, mint gondolnád!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090779_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711653314
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091871_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Bejelentést tett Király Viktor, holnaptól így fog élni

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei