Sinka Dotti első ránézésre egy teljesen átlagos tízéves kislány. Csakhogy ezt a mindössze 40 kilós, 151 centiméter magas leányzót nem a divat, hanem az edzőtermek világa vonzza. Ami nem is csoda, hiszen édesapja az a Sinka Zsolt, Popey, aki a világon egyelüliként fogával elhúzott egy 92 tonnás repülőt. S mivel ehhez sok edzésre van szükség, többször elkísérte apukáját, de látta világrekordjait is. Korán megfogalmazódott Dottiban, hogy a nyomdokaiba szeretne lépni.
Nagyon fiatalon kezdett sportolni is, négyévesen már úszott
– mesélte a világrekord után a Borsnak Zsolt.
– Amikor elmondta, hogy szeretne a nyomdokomba lépni, meglepődtem, de persze támogattam ebben, én is készítem fel őt, együtt edzünk. Hihetetlen akaratereje van, ő nem kényszerből csinálja ezt, tényleg szereti. Mivel még tíz éves, fejlődő szervezet, nemcsak én, hanem Dubajban egy egész orvosi team gondoskodik róla, főleg a versenyek előtt, után. Hetente négy edzőtermi edzése van, és kétszer húzunk autót. Az étkezése nem speciális, párom egészségesen főz, Dotti pedig imádja a gyümölcsöket. Csokit csak ritkán eszik, mert az rontja a fogakat. Bevallom őszintén, az egész rekordkísérlet alatt én jobban izgultam, mint ő.
Dotti tényleg nem izgult, neki ez a természetes közege, nem is ez az első autó, amit a fogaival elhúzott. Négy éve készült erre a rekordkísérletre, egy 500 kilós Minivel kezdte. Most pedig Arnold Schwarzenegger korábbi autóját, egy 2,7 tonnás terepjárót húzott el, amivel világrekordot állított fel. Ezt a járgányt vezeti a világsztár, ha Magyarországra érkezik.
Nekem apukám nem csak a családtagom, de az edzőm, a barátom is, nagyon szeretem
– mondta Dotti a Borsnak.
– Rengeteg dologban hasonlítunk, például abban is, hogy mindkettőnknek nagy kedvence a színész és testépítő Arnold Schwarzengger. Így külön motiváció volt, hogy az ő autóját húzom el. Sajnos élőben nem tudta megnézni a rekordot, de a felvételt igen, azt mondták küld majd nekem videóüzenetet, nagyon várom!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.