Aktuális

Veronai buszbaleset: hónapokig kezelték a sofőr alvászavarát

Munkatársunktól

Létrehozva: 2019.01.05.

Egy orvos az első gyanúsítottja a veronai balesetnek. Annak ellenére, hogy a sofőr vezetésképes állapotban volt, alvás­zavarát kezelték.

Lassan két évvel a veronai busztragédia után váratlan fordulat következett be a magyarországi nyomozásban. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai egy embert foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel gyanúsítottak meg, még december közepén. A sajtóban szivárgott ki, hogy az illető gyanúsított a buszsofőr, V. János orvosai közül került ki.

Magas vérnyomás

A Bors további információikat tudott meg az ügyben. Úgy tudjuk, a sofőrt súlyos alvászavara kapcsán több szakorvos is kezelte, és engedélyezték, hogy hivatásos jogosítványa legyen. V. Jánost a tragédiát megelőzően az orvosai különböző szakorvosokhoz küldték magas vérnyomása és alvási apnoéja miatt. A kezelése már a baleset előtt megkezdődött, és már a tragédia idején is használt egy speciális készüléket, ami enyhíti az alvászavarát.

Volánhoz ülhetett

A Borsnak nyilatkozó háziorvos szerint ez a segédeszköz a terápia leghatékonyabb gyógyszere: a készülékkel gyakorlatilag meg lehet szünteti az éjszakai légzéskimaradásokat, lehetővé teszi a pihentető mély alvást. A minimálisra képes csökkenteni a be­tegség közben fennálló esetleges baleseti kockázatot.

– Az erre vonatkozó jogszabály szerint  azok a betegek, akik alvásdiagnosztikai központban kiállított szakorvosi véleménnyel tudják igazolni, hogy a folyamatos te­rápiás kezelésük során álla­potjavulást értek el, vezethet­nek – mondta a szakember. V. János mind a baleset előtt, mind pedig utoljára tavaly szeptemberben megkapta az engedélyt a Honvédkórház Alváscentrumában.

A vezető dönti el

Az alvási apnoe szindróma és a magas vérnyomás is sokakat érint. Előbbi a Magyar Alvástársaság szerint a lakosság 2–4 százalékát érinti, 5–10 százalék pedig súlyos állapottal küzd. Mint a társaság korábban hangsúlyozta, a járművezetés megkezdésének alapvető feltétele a vezetésre való alkalmas állapot, erről azonban a sofőrnek kell elsődlegesen döntenie. A Bors által megkérdezett háziorvos szerint ugyanakkor a jogosítványok hosszabbításakor a sofőrök gyakran nem őszinték a teszt kitöltésekor, nem akarják elveszíteni az engedélyüket. Az alváscentrumokba hat hónapig is várhatnak, mire bekerülnek, akinek pedig készülékre van szüksége, ki kell fizetni az eszköz felét, mert az OEP csak 50 százalékban támogatja.    

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143561_auto_resized.jpg
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713554710
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137327_auto_resized.jpg
life.hu

Kiderült: ez lehet a rákbeteg Katalin hercegné titkos terve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144907_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Kemény választ küldtek az oroszok az amerikai ukrán segélycsomagra (VIDEÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145006_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713554710
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144894_auto_resized.png
lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713554710
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713554710
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól