Városi legenda – Arrébb tolták a budai szentélyt

A kéményseprő fakápolnája

A Krisztinavárosi Havas Boldogasszony-plébániatemplom története az 1700-as években kezdődött, amikor Franzin Péter Pál kéményseprőmester egy fakápolnát emelt a mai Krisztina téren. A fáma szerint hálából, amiért a családját elkerülte a pestis. A kéményseprő egy Má­ria-kegyhelyre is elzarándokolt Észak-Itáliába, ahonnan elhozta az ottani kegykép másolatát a saját kápolnájába.

Ennek a helyére építették 1795 és 1797 között a mai kő­templomot, amit viszonylag gyorsan kinőttek a hívek, pedig kilenc misét is tartottak benne egy nap. Sok iskola is volt a környéken, ahonnan szintén oda jártak a diákok istentiszteletre. Egy 1937-ben kelt levélben például az áll, hogy a Szilágyi Erzsébet Leánylíceum 350 katolikus növendékét már át kellett irányítani egy másik – a városmajori – templomba.

Öt méterrel húzták el a szentélyt

Ekkor határozták el, hogy az épületet kibővítik két oldalhajóval és egy kriptával. Ehhez azonban arrébb kellett rakni a szentélyt. Az akció viszont csak évekkel később, 1943 őszén zajlott le. A Magyar Világhíradó tudósított is az eseményről: a hatalmas főoltárt egy darabban húzták odébb 5,09 méterrel, és a 720 ezer kilós szentélyfalakat is hátratolták ugyanennyire – síneken, görgőkön, gépi erővel. A görgőpályát és a dúcolásokat Borsos László tervezte meg.

Egy építészhallgatónak jóval későbbről fennmaradt egy tanulmánya, amit a nagyapja tiszteletére írt. Ő volt Makovsky László építőmester, az a vállalkozó, aki a templomelhúzás kiviteli munkáját végezte. A tanulmányhoz csatolt képeken látni lehet – bár rossz minőségben – Ma­kovsky cégtábláját is. Az anyag olyan részleteket is említett a kivitelezésről, amiket máshol nem lehetett olvasni.

Előkerült az eredeti freskó

A 20. századi építkezéskor a szentély mennyezetén megtalálták az eredeti, 1796-ban ké­szült freskókat, amiket akkor restauráltak is. Ez a felújítás most, 2019 őszén ismét napirenden van.

– A freskót 1795-ben festette Falconer József – mondta a Borsnak Gedeon Péter okleveles festő-restaurátor művész. – Egy freskó az idő múlásával koszolódik, elsötétedik, repedések keletkeznek rajta. Le kell tisztítanunk mindent, ami nem eredeti részlet. A restaurálásnak persze szigorú etikai szabályai vannak. Ha egy angyalnak hiányzik a karja, azt természetesen visszafestjük, hiszen nyilvánvaló, hogy az eredetin is rajta volt. Ha vi­szont nem lehet kideríteni, hogy mi volt ott, az a rész üresen marad.

A freskórestaurálás egyik technikája a leválasztás, ami azt jelenti, hogy le kell szedni a vakolattal együtt a képet a helyé­ről, és úgy kell helyrehozni, majd visszatenni egy olyan panelre, ami alakra tökéletesen megegyezik az eredeti felülettel, és úgy kerül vissza a helyére.

– Olyankor van szükség erre a technológiára, amikor összedőlés fenyegeti a boltozatot. Az 1966-os firenzei árvízkor az összes freskót leszedték egy bizonyos magasságig. Ha nem teszik, a leghíresebb festők művei mentek volna veszendőbe – magyarázta a szakember.

Lázadás a vörösterror ellen

A templomhoz egy másik – tragikus – történelmi esemény is kapcsolódik még jóval a bővítése előtti időkből. Az 1919-es Tanácsköztársaság elleni legelső „polgári lázadás” a krisztinavárosi tüntetés volt. A plébánia­templom azon a napon zsúfolásig megtelt elkeseredett em­berekkel. Dr. Wein Dezső főorvos körbejárt a szentmise alatt, hogy utána, aki csak teheti, vonuljon a templom előtti térre, és énekeljék el együtt a Himnuszt. Így is lett: az egész ájtatos tömeg együtt maradt a téren Himnuszt énekelni, és aztán egyre nőtt. Miután valaki szájából elhangzott a „Le a vörös rongyokkal!” felszólítás, a környéken az összes vörös zászlót leszedték az épületekről, és darabokra tépték.

A tüntetést a vörös őrség oszlatta szét. Wein doktor farkasszemet nézett a kommunista terrorcsapatok parancsnokával, Cserny Józseffel, és biztatta a tö­meget, hogy énekeljék el újra a Himnuszt. Kétszer is megtették, aztán a megrökönyödött Cserny kiadta a parancsot: „Azt a kék ruhás kopaszt lőjétek le!” Rálőttek, de nem Weint, hanem Dénes Artur ügyvédet találták el, aki a templom kapujában halt meg. Wein Dezső bujkálni kényszerült, de a krisztinavárosiak összefogtak, és senki sem árulta el a hollétét a vörös terrorbrigádnak.