Többszörös visszaeső gyilkolt tavaly a 28-as villamoson: vádat emeltek a banda tagjai ellen

Többszörös visszaeső gyilkolt tavaly a 28-as villamoson: vádat emeltek a banda tagjai ellen

hajléktalan
PUBLIKÁLÁS: 2021. június 01. 14:00
A késelésbe torkolló verekedés egy kiskutya kapcsán alakult ki. A bűncselekményt követően a fővárosi rendőrök perceken belül elfogták a feltételezett tetteseket.
Bors

Nem lehetett már megmenteni annak a 25 éves férfinak az életét, akit tavaly április 3-án este szúrtak le a budapesti 28-as villamoson, a VIII. kerületi Orczy téren.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozásának adatai szerint a későbbi áldozat egy barátjával és kiskutyájával utazott, amikor egy férfi piszkálni kezdte a törpepincsit. A kutya gazdája ezt szóvá tette, mire a férfi verekedni kezdett, majd kést rántott, és mellkason szúrta a fiatalembert. A sértett barátja megpróbált segíteni, de a támadó társa megütötte.

Amikor a villamos megállt, a késelő, a másik férfi és a társaságukban lévő nő elmenekült, de a VIII. kerületi járőrök perceken belül elfogták őket.

A Fővárosi Főügyészség közleményéból kiderült, hogy most vádat emeltek a háromfős társaság ellen. 

A három vádlott - egy 44 és egy 39 éves férfi, valamint egy 30 éves nő - a vádbeli időben hajléktalanként élt Budapesten. A két férfi unokatestvérek, a nő pedig kapcsolatban áll a 44 éves férfival.

A vádlottak egy születésnapi ünneplés után ittasan indultak el egy dohányboltba, hogy szeszesitalt vegyenek, és villamosra szálltak. A villamoson utazott a sértett barátjával és kutyájával. A 44 éves férfi először csak megsimogatta a kiskutyát, majd társával együtt gúnyos megjegyzéseket tett rá. Ekkor a sértett felszólította őket, hogy tartsák távol magukat a kutyától.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.