Aktuális

Traumától is kialakul a magas vérnyomás

BoBe

Létrehozva: 2019.03.29.

Tudományosan bizonyított: a betegségeknek részben lelki okaik vannak. A stressz, a rossz közérzet vagy egy gyerekkori trauma is állhat fizikai tünetek hátterében.

Forrás: iStock (képünk illusztráció)

Tudományos kí­sérletekkel igazolták, hogy a betegségek 70-75 százaléka lelki okok miatt alakul ki – mondta a Bors érdeklődésére dr. Majláth Magda. – Nagyon fontos, hogy mindenki rendbe tegye a saját belső énjét – hívta fel a figyelmet az orvos.

– Ez nem mehet át az önzőség hatá­rán, de tudnunk kell kiállni ma­gunkért és harcolni azért, ami nekünk jár. Ha foglalkozunk a lelkünkkel, akkor a testünk is meghálálja. Amennyiben valaki a következő tünetek valamelyikét tapasztalja, először önmagá­ban kell rendet tennie. Ha sikerül egy teljes életmódváltás, akkor a szervezet sem „panaszkodik” tovább. 

Ízületi csúz

Az ebben szenvedők gyakran nagyon kritikusak a környezetükkel. Nagyon magas morális elvárásaik vannak, és sokszor általánosítanak.

Folyamatosan elfojtják indulataikat, és nem engednek a maguk igazából. Nagyon nehezen bocsátanak meg másoknak, és hibáikat szinte sosem ismerik be. Egyfajta tehetetlenség érzése uralkodik rajtuk, rengeteg csalódás, sok keserűség éri őket.   

Pajzsmirigy-túlműködés

A pajzsmirigy a test valóságos védőbástyája, de amikor túlműködik, akkor általában valamilyen veszélyre hívja fel a figyelmet  a szervezet. Az ezzel küzdő betegek általában túlzott felelősségtudattal bírnak, és a félelem miatt mindent kontrollálni akarnak. Egy szorító, fojtogató érzés keletkezik a nyakban, ami az előrejutásra irányuló akaratot jelenti.  

Magas vérnyomás

Gyerekkori traumára utalhat. Bizonyítási kényszer, agresszió és becsvágy jellemzi az érintett embereket. Ez egy nagyon erőteljes érzelmi blokk, aminek hatására elnyomják az örömöket, és nem mernek boldogok lenni.

Mivel félnek attól, hogy elvesztik a számukra fontos személyek rokonszenvét, az érzelmeiket szigorú kontroll alá helyezik.  

Asztma

Ha valaki nem tud levegőt venni, magától az élettől is fél. Az asztmás emberek nehezen döntenek. Önállóságra törekszenek, de gyengédségre, védettségre vágynak, és ez komoly belső konfliktusokat okozhat. Gyakran nem tudják megvédeni magukat, mert túlzottan empatikusak másokkal szemben, és túlságosan beleélik magukat a másik szemszögébe, helyzetébe. 

Csalánkiütés

Az ebben szenvedők kétségkívül érzékenyek és sértődékenyek. Kettős érzések tombolnak az ilyen emberben: a viszketés és a fájdalom az életben is hasonlóan jelen van. Egy nagy kihívás előtt gyakran kiújulhatnak a kiütések. Előfordulhat, hogy a megromlott kapcsolat az anyával áll a háttérben vagy egy belső lángolás, harag, elfojtott düh.  

Vastagbélgyulladás

Meglehetősen súlyos és makacs betegség. Rendszerint akkor jelentkezik, amikor hatalmas stressz éri a szervezetet.

Harag, zárkózottság, agresszió – mind segíti a kialakulását. Az érintettek a kilátástalanságból nem tudnak kitörni, és nem csak tetteik, de a negatív érzések miatt is bűntudatuk van. Gondolkodá­sukra jellemző a pesszimizmus, hajlamosak a depresszióra.

Gyomorfekély

A folyamatos stressz fokozza a gyomorsavtermelést és gátolja az ürítését is. Érzelmeink még a gyomornyálkahártya vérellátását is befolyásolhatják. A gyomorfekélyre hajlamos em­ber látszólag na­gyon nyugodt, dühét, haragját mélyen elnyomja magában. Nagyon erős a vágyakozása a sikerre, az elismerésre. A fe­kélybetegek pszichoterápiás kezelése meglehetősen nagy nehézségekbe ütközik, mert hajlamosak a panaszok, tünetek javulásakor megszakítani a te­rápiát, sőt gyakran előfordul, hogy egyáltalán el sem kezdik.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713523512
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27208_resized.jpg?avcount=1713523512
origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138956_auto_resized.jpg
life.hu

Ha egyetlen kozmetikumot használsz lefekvés előtt, ez legyen az

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141917_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144003_auto_resized.jpg
life.hu

Friss fotó készült Diana hercegné végső nyughelyéről: különleges pillanatban örökítették meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27207_resized.jpg?avcount=1713523512
origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713523512
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143581_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fájó döntést hozott meg Nádai Anikó: súlyos katasztrófa történt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/cV_zKLJtUUAr_iyQKgLleOIJLP242xQtyUMr7jzKHzY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiNTBiYWU1YzZkYjRmMGE5MDg3Yjk3N2YxYjM3OTY2.jpg
béke

Orbán Viktor üzent a magyaroknak: "Csak a béke!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor