Aktuális

Elképesztő akció: 11 év bújkálás után fogták el az 50 legveszélyesebb magyar bűnöző egyikét

Bors

Létrehozva: 2021.06.02.

T. Lajost 2021. június 1-jén a német, osztrák és magyar rendőrségnek összehangolt rendőri akció során sikerült elfognia.

T. Lajost felfegyverkezve, csoportosan elkövetett rablás bűntette és más bűncselekmények miatt 11 év fegyházra és 2 év börtönbüntetésre ítélte a Székesfehérvári Városi Bíróság. Mivel a 33 éves magyar férfi el akarta kerülni a súlyos fegyházbüntetést, ezért 2010 novemberében ismeretlen helyre távozott, írja a rendőrség honlapján.

Az általa elkövetett bűncselekmények súlyosságára tekintettel került fel a rendőrség TOP 50-es körözési listájára. Elfogása elsősegítése érdekében a Fejér Megyei Rendőrfőkapitányság vezetője 1.000.000 forint nyomravezetői díjat tűzött ki annak, aki olyan információkat közöl a rendőrséggel, amely T. Lajos felkutatását vagy elfogását elősegíti.

Az európai elfogatóparanccsal körözött személy felkutatását a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Életvédelmi és Célkörözési Főosztályának munkatársai kezdték meg. A beszerzett információk alapján sikerült lokalizálni a körözött személy vélt tartózkodási helyét. Elfogása érdekében a nyomozók felvették a kapcsolatot az ENFAST hálózaton (Célkörözési Egységek Európai Hálózata) belül az Osztrák, illetve a Német Központi Célkörözési Egységekkel.

Az együttműködés során sikerült megállapítani, hogy a több mint 11 éve keresett férfi más személyazonosságát felhasználva, a németországi Füssen környékén bujkál. T. Lajost 2021. június 1-jén a német, osztrák és magyar rendőrségnek összehangolt rendőri akció során sikerült elfognia a bajor Schwangau városában.

Kiadatásáról és hazaszállításáról a későbbiekben döntenek a német hatóságok.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145665_auto_resized.jpg
origo.hu

Kiderült, hová költözött a kispesti baloldali pénzszivattyú - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713564617
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142134_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713564617
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144894_auto_resized.png
lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713564617
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713564617
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142415_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mérgezett hamburgert evett a kislány a népszerű gyorsétteremben, maradandó agykárosodása lett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135372_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kitálalt az uralkodó bizalmasa: ilyen volt valójában II. Erzsébet királynő

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól