Aktuális

Horrorfilmként ért véget a randi, 14 darabba vágták a fiatal lányt

Bors

Létrehozva: 2021.12.05.

A Tinderen ismerkedett meg leendő gyilkosával a fiatal lány. Nem is sejtette, hogy a reményekkel telve várt találkozás gyötrelmes halállal végződik majd.

Még előtte volt az egész élet. Reményekkel telve várta a találkozást Tinderen megsimert partnerével a 24 éves lány, a randi azonban hamarosan egy életre kelt horrorfilmbe fordult át.

A nebraskai Sydney Loofe a találka előtt még kitett közösségi oldalára egy szelfit azzal: randira készen. Korábban többeknek elmesélte: a Tinderen megismerkedett egy nővel, Audrey-val, és úgy érzi, közös nevezőre leltek. Egyszer már találkoztak, kocsikáztak, beszélgettek kicsit, de ez lett volna az első komolyabb randevújuk. Ekkor látták őt utoljára.

Mindez 2017. november 15-én történt. Sydney Loofe holttestének maradványait december 4-én találták meg. 14 darabba vágták, hogy eltüntessék, teste egyes részei a mai napig nem kerültek elő.

Sydney randipartnere hamar a nyomozás középpontjába került, ő azonban egy ideig igyekezett elterelni magáról a gyanút. Próbálkozásai azonban nem jártak sikerrel, pláne, miután kiderült, hogy valójában nem is Audrey a neve, hanem Bailey Boswell. 

Gyilkos szex-szekta

Az akkor 23 éves Boswell csalta tőrbe Sydney-t, hogy aztán élettársával, az 51 éves Aubrey Trail-lel szexelhessenek vele, majd pedig megöljék. A páros állította magáról, hogy különleges hatalommal bírnak, melyet mások megkínzásával és megölésével tartanak fenn. Trail emellett azt is kijelentette egy ponton: ő valójában vámpír, aki képes mások gondolataiban olvasni.

A gyilkos duó több alkalommal is megváltoztatta a vallomását, hogy összezavarják a nyomozást. Volt, amikor azt állították, Sydney Loofe belement a fojtogatós szexbe, amiért 15 ezer dollárt ígértek neki, másik alkalommal pedig azt, hogy a megölését nem tervezték, csak megijedtek, hogy a nő rendőrséghez fordul. Mondjuk ennek ellentmondott, hogy pár órával a találkozó előtt vásárolták a lány feldarabolásához használt eszközöket.

A duót az esküdtszék három óra alatt bűnösnek találta. Aubrey Trail ügyében júniusban mondták ki az ítéletet, halálbüntetést kapott. A bíróság hidegvérű gyilkosként hivatkozott rá.

Bailey Boswell ugyancsak a halálbüntetéssel nézett farkasszemet. Az utolsó szó jogán könyörületességért könyörgött, lányára hivatkozva. Végül a múlt hónapban tényleges életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték – számolt be a horrorfilmbe illő ügyről a Mirror oldala.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091076_auto_resized.png
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711696512
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088380_auto_resized.jpg
vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089354_auto_resized.jpg
ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090920_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Oroszország fontos szövetségese mutatta meg haderejét + képgaléria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711696512
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711696512
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/F3OgdeP5THs1FGN0dLgE0ZgrEAumFu0hzgOkiKp3jlU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg3YTQ4NGVkZjlkMTRhNGNiYThlMzM0YzE4ZWRjYzNh.jpg
Aktuális

Varga Juditék legnagyobb fiának is elege van a lelki terrorból nem akar Magyar Péternél lakni

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/_BTJW0fSOY89ZQgaCs27P5pL6yQ1MJ1tfUCsg5d5DhY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzMzZjY4MDg4NmYxMzQ3ZDU5YzJlYjZkZmY5YTI0ZDE1.jpg
Tűz

Álmukból felriadva menekültek az emberek: drámával indult a húsvét Budapesten