Aktuális

Táncosa állítja: Jacko gyerekként orális szexre vette rá

Kiss Boglárka

Létrehozva: 2019.01.11.

Hiába mentették fel 14 éve a gyermekek ellen elkövetett  szexuális erőszak vádja alól  Michael Jacksont, egy új filmben most újabb „áldozatok” vádolják molesztálással a tíz éve halott popkirályt.

Forrás: AFP

Tizennégy évvel felmentése, és közel tíz évvel a halála után újra terítékre kerül Michael Jackson pedofil ügye.

A Sun­dance filmfesztivál hivatalos programjában vetítik le január végén azt a dokumentumfilmet, amelyben Jacko két korábbi, állítólagos áldozata vall arról, hogy az énekes szexuálisan zaklatta őket hét, illetve tízéves korukban.

A 2009-ben elhunyt sztár hagyatékának végrehajtói tegnap közleményben tiltakoztak a film bemutatása ellen, mondván, a két „zaklatott” fiú, Wade Robson és James Safechuck korábban már visszavonta a vádjait.

Wade Robson ma táncos-koreográfusként keresi a kenyerét, s gyermekkorában több     Jacko-klipben is feltűnt, például a Black or White címűben. Robson a sztár 2005-ös pedofil ügyének tárgyalásán még mint a védelem tanúja szerepelt, 2013-ban azonban kipakolt az akkor már halott sztárról, és arról, hogyan hajtott rajta végre rendszeresen szexuális aktust hét- és tizennégy éves kora között.

– Sokszor megpuszilt, aztán szájon is csókolt, még az orális szexre is rávett – vallotta Robson, aki pár éve a tévé nyilvánossága előtt is vállalta vád- jait.
A másik férfi, James Saafechuck 1988-ban egy Pepsi reklámban szerepelt együtt Jackóval, állítása szerint az énekes 10 és 14 éves kora között rendszeresen molesztálta őt.

A Jackson hagyatékát kezelő iroda azonban úgy véli, a Jackót korábban, és újonnan ért szexuális és gyermekmolesztálási vádak hamisak, az állítólagos áldozatok pedig csak pénzhez akartak jutni, peren kívüli megállapodásban reménykednek.

Mélyen elítélik a hamarosan bemutatásra kerülő alkotást is, amit nem hajlandóak „dokumentumfilmnek” nevezni, hiszen meggyőződésük, hogy hamis állításokra, koholt vádakra alapoznak, ezúttal is az anyagi haszon reményében. A fesztivál egyelőre nem reagált a hagyatékőrzők tiltakozására, az énekes újabb leleplezésére készült film továbbra is a programban marad.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144289_auto_resized.jpg
origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713580813
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145642_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Felgyújtotta magát egy férfi a New York-i bíróság előtt, ahol Donald Trump büntetőpere zajlik + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713580813
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713580813
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713580813
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól