Aktuális

Szexelj már a legelső randin – hirdeti a fiatal lány, el is árulta, miért

Bors

Létrehozva: 2021.10.23.

Már 25 millióan látták azt a videót, amiben egy csinos fial lány, Eve Culling azt tanácsolja mindenkinek, hogy már az első randin bújjon össze kiszemeltjével. Saját tapasztalataival indokolja meg a TikTokon, hogy ez miért is olyan jó ötlet.

A videóban Eve Culling elmondja, hogy talán sosem várt annyit az első szeretkezéssel, mint a legutóbbi alkalommal, amit igencsak megbánt. Szerette volna jobban megismerni az új srácot, úgy érezte, hogy vele végre komolyabb kapcsolata lehetne. Nagyjából 10-15 alkalommal randiztak, amikor elérkeztek a kritikus ponthoz. Eve megkérdezte a fiút, hogy van-e valami különleges kívánsága, vágya, ami igazán beindítja, de nemleges választ kapott.

Az előjátékig minden rendben volt. Aztán a fiú elkezdett hozzá mocskosan beszélni. 

– Tudom, hogy arra gondolsz, hogy ez szexi is lehet. Egyetértek, de ő teljesen másképpen szólt hozzám – fejtette ki Eve a videóban. 

Azt akarod, hogy teherbe ejtselek, hogy mindenki tudja, tőlem fogant meg a baba, és az enyém vagy?  – idézte a lány szexpartnere meglepő szavait. 

Persze azt várta, hogy igent mondjak, de én teljesen lefagytam. Mi a fenét kellett volna mondanom? Fizetni akarsz az abortuszomért vagy egyedülálló apa akarsz lenni?– mondta a megdöbbent lány, aki szerint azért is ajánlott mihamarabb, akár már az első randin szexelni, hogy ne érjék ilyen meglepetések az embert. Hónapokon keresztül egyre közelebb kerül hozzád valaki, aztán egy pocsék szex miatt minden kárba vész

– magyarázta csalódottan.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090640_auto_resized.png
origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711714814
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089525_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088721_auto_resized.jpg
ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089821_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Olimpikonunk játszóterezett a kislányával, majd egyből érezte, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711714814
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711714814
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1p7v0WWIfJgfw3caaqpXtxk0Bg3Byh3ANLOztvyMwWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjMzA4OWRjZDBjNDQ0ZDY5ODc3ZmMxZTlhODYzNmFj.jpg
Robbanás

Tragédiába fulladt a nagypéntek Budapesten, megrázó részletek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét