Aktuális

Sosem találja ki, hol a leghalálosabb a koronavírus a világon

Bors

Létrehozva: 2020.11.19.

Meg fognak lepődni.

Forrás: AFP

A jelenlegi számadatok alapján meglepő helyen végzi a legnagyobb pusztítást az új típusú koronavírus okozta COVID-19 betegség. Észak-Dakota államban ugyanis nem csak az Egyesült Államokon belül, de az egész világon is a legmagasabb a járvány halálozási rátája.

Ez számszerűen azt jelenti, hogy itt egymillió főre vetítve 18,2 százalékos a halálozási arány.

A szomszédos Dél-Dakotában sem jobb a helyzet, ott az arány 17,4 százalék, ami a világon a harmadik legrosszabb. A hétfői adatok szerint Észak-Dakotában 775 halálos áldozata volt a koronavírusnak, az aktív esetek száma pedig 12 ezer. A kórházak az államban már annyira telítettek, hogy a tünetmentes koronavírus-fertőzött egészségügyi dolgozók ugyanúgy a frontvonalban harcolnak, mert egyszerűen nincs elég ember a betegek ellátásához. Dél-Dakotában szerdán 644-en haltak meg a koronavírusban, az aktív fertőzöttek száma pedig meghaladja a 18 ezret.

Fontos megjegyezni, hogy ebben a két államban a legalacsonyabb a maszkviselési hajlandóság is az Egyesült Államokban, bár a Dakoták néhány megyéjében bizonyos helyein már előírták a kötelező maszkhasználatot. Ugyanakkor több megyében a döntéshozók és a vezető politikusok még mindig nem hisznek abban, hogy a maszk viselése csökkenti a fertőzés átadásának kockázatát, ezért csak ajánlásként tüntetik fel az arc bármilyen módon történő eltakarását.

A SARS-CoV-2 vírus okozta Covid-19 nevű betegség az Egyesült Államokat sújtja leginkább, ahol 11 527 440 fertőzött volt eddig, 250 485-en haltak meg, 4 350 789-en meggyógyultak. Az első millió fertőzés eléréséhez 127 nap kellett, a második millióhoz már csak 44. A tízmillió fertőzöttet ezután 10 nap alatt érték el, és alig egy hét alatt a szám 12 millió fölé fog emelkedni.

(via)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088003_auto_resized.png
origo.hu

Egy 10 éves gyermek 38 másodperc alatt győzte le a többszörös világbajnok sportolót

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711723213
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087355_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091959_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092238_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Kinevezték az új kormányszóvivőt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711723213
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089365_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Elismerésre méltó átalakulás: 33 kiló mínusszal ma már boldogan néz tükörbe Adrienn

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711723213
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1p7v0WWIfJgfw3caaqpXtxk0Bg3Byh3ANLOztvyMwWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjMzA4OWRjZDBjNDQ0ZDY5ODc3ZmMxZTlhODYzNmFj.jpg
Robbanás

Tragédiába fulladt a nagypéntek Budapesten, megrázó részletek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét