Aktuális

Rejtélyes csomagot küldtek VV Fanni családjának

Bors

Létrehozva: 2019.02.26.

Névtelen csomagot kapott VV Fanni édesanyja – írja a Blikk. A csomagban egy névtelen üzenet mellett két sál is volt, amik a feladó szerint Fannié. A levél írója azt állítja, pontosan tudja, mi történt a lánnyal.

– Megnevezett két nőt, akiknek szerinte a letartóztatásban lévő férfi átadta a lányomat. Persze, leírja, hogy ő nem ismeri ezeket a hölgyeket, és arra sem ad választ, honnan van minderről tudomása – árulta el Fanni édesanyja. – Megadott egy telefonszámot is, felhívtam, de nem veszi fel senki, egy szépségszalon üzenetrögzítője kapcsol be. Nem tudom, mi volt ezzel a levélíró célja, de nagyon felzaklatott.

Az asszony szerint nem ez az első, hogy titokzatos üzenetet kapnak az eltűnéssel kapcsolatban.

– Több levelet, üzenetet kaptunk már idegenektől. Volt, aki azt mondta, tudja, mi történt a lányommal, de olyan is akadt, aki azt állította, Fanni még él, és elmondja, hol van, ha adok pénzt – sóhajtott Kati. – Nagyon felkavart minket ez a történet, de bízunk a rendőrség munkájában és abban, hogy a tettes van a rácsok mögött.

– A lányomnak sok ruhája volt, de nem rémlik, hogy ezeket láttam volna, pedig mindig küldött képet arról, ha valamit vásárolt – mesélte a sálakkal kapcsolatban Novozánszki Katalin – A hölgy biztosan állítja, hogy a lányomé volt mindkettő, megismeri azokat. Biztos vagyok benne, hogy nem!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143354_auto_resized.jpg
origo.hu

Kicsoda Kovács István bíró, Barcelona új közellensége?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27206_resized.jpg?avcount=1713514513
origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143213_auto_resized.jpg
ripost.hu

Hajtóvadászat Budapesten: Halálos közlekedési balesetet okozott a gyorsforgalmin, most üldözi a rendőrség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27205_resized.jpg?avcount=1713514513
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713514513
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713514513
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/AJBybZq_kkFjUfUJ90wiJ12QbCpIi6bRV2wuUdnjZcw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UxOGZlY2EyMjVmNjQ2YWRiNjQ1NmZlYTQ4NjI3ZDYy.jpg
Tragédia

Most jött: halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült