Aktuális

Pokoli tűz Rákospalotán - Váratlanul feltűnt rokon segít a 12 évesen árván maradt Balázskának

Bors

Létrehozva: 2020.12.01.

Egy egész ország, még féltestvére ismeretlen nagymamája is segíteni próbál Balázskának, annak a kisfiúnak, aki az újpalotai lakástűzben vesztette el a nagyszüleit. A kisfiú számára még jelenleg is várják az adományokat. 

Forrás: BRFK/ Facebook

Nem túlzás azt mondani, hogy egy fél ország összefogott Balázskáért, azért a 12 éves kisfiúért, aki szörnyű körülmények között vesztette el nagyszüleit egy hete. Ismeretes: a kamasz a mamájával és papájával élt együtt Újpalotán, azonban nagyszülei velük élő részeg munkatársa, M. András rájuk gyújtotta a házat. Bár nagypapája, Gyuri bácsi, az utolsó erejével még kimenekítette Balázst a lángok közül, ahonnan két hős zsaru emelte le, de ő és felesége, Ica néni nem élték túl az esetet.  

Mivel a kisfiút már csecsemőkora óta nagyszülei nevelték, Balázs teljesen egyedül maradt, édesanyja születésekor lemondott róla, apját – úgy tudjuk – nem is ismerte. Most végül nagynénje és nagybátyja vette magához:

– Szerencsére a legjobb helyre került, nagyon szerető emberek, ők talán képesek lesznek betölteni Balázska szívében azt az űrt, amit Ica és Gyurka hagyott maga után. Biztosak vagyunk benne, hogy nagyon jó helyre került a fiú, nagy szeretettel fognak gondoskodni róla – mondta a Borsnak a család egyik ismerőse. 

A kisfiú azonban nem csak nagyszüleit, de minden mást is elvesztett, a tűzben ugyanis mindenük elégett.

A rendőrség, az ismerősök és a civilek ezért összefogtak Balázskáért, és nagyszabású adománygyűjtésbe kezdtek, melynek eredményeként a zsaruk már több apróbb ajándékot és egy táblagépet is átadtak a lábadozó kisfiúnak:

A rendőrök megfogadták, hogy nem engedik el Balázs kezét. Egy nem várt oldalról is érkezett támogató, úgy tudni ugyanis, hogy Balázska történetét egy lehetséges féltestvére nagymamája is olvasta, aki szintén segíteni akar a kisfiúnak:

- Balázst az apukája sosem ismerte el sajátjának, de tudjuk, hogy az övé. Az a férfi abban az időben azonban nem csak Balázs anyukáját, hanem egy másik nőt is teherbe ejtett, ugyanabban az időben, akit szintén magára hagyott, így Balázsnak van egy vele egy idős féltestvére, de az apjuk vele sem törődik. Amikor a féltestvére nagymamája meglátta, mi történt Balázzsal, elhatározta, hogy innentől figyelemmel kíséri a kisfiú sorsát és segíteni fog neki, ő ugyanis biztos benne, hogy Balázs az unokája féltestvére - mondta az ismerős. 

Aki szeretne, a posztban található számlasámon segíthet Balázsnak és a családjának: 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713530113
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713530113
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143358_auto_resized.png
metropol.hu

Benkő László fia megvédte az Omega Testamentumot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27211_resized.jpg?avcount=1713530113
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713530113
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143524_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fülig érő vigyorral közölte a boldog örömhírt Schobert Lara: összejött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/cV_zKLJtUUAr_iyQKgLleOIJLP242xQtyUMr7jzKHzY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiNTBiYWU1YzZkYjRmMGE5MDg3Yjk3N2YxYjM3OTY2.jpg
béke

Orbán Viktor üzent a magyaroknak: "Csak a béke!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor