Aktuális

Plácido Domingo zongorát ajándékozott Balázs-Piri Somának – videó

Bors

Létrehozva: 2021.04.15.

A közmédia Virtuózok című műsorának 2018-as korcsoportnyertese és egyik nagy közönségkedvence, Balázs-Piri Soma egy mesterzongora büszke tulajdonosa lett. A komolyzenei tehetségkutató győztese a hangszert Plácido Domingo nagylelkű támogatásának, valamint a gondosan félretett nyereményének köszönheti. A fiatal zongorista a kivételes ajándékot rögtön fel is avatta szegedi otthonában.

Balázs-Piri Somát, 2018-ban a Virtuózok című műsorban ismerhette meg az ország. Az akkor 14 éves fiú a közmédia klasszikus zenei televíziós tehetségkutatójában a Kicsik korcsoportgyőztese lett. 8 évesen kezdett el a hangszeren játszani. A versenyben való részvétel után gyerekkori nagy álma teljesült, játszhatott a Művészetek Palotájában. A műsor olyan lehetőségeket biztosított számára, amelyekkel kinyílt előtte a világ.

Soma 2018 novemberében, a Virtuózok New York-i koncertjén találkozott először Maestro Plácido Domingoval, aki évek óta támogatója a Virtuózoknak és figyelemmel kíséri a versenyzők pályafutását. A magyar fiú zongorajátéka lenyűgözte a mestert, és egy évre rá, a szegedi Szent Gellért Fórum avatóján meghívta a koncertjére vendégfellépőnek. Az esemény előtti napon pedig Soma otthonába látogatott, ahol együtt gyakoroltak, zongoráztak. A látogatás során döntötte el, hogy segíteni fog egy új, a fiatal művész tehetségéhez, fejlődéséhez méltó zongora megvásárlásában.  Soma a műsor negyedik évadának korcsoportnyertesként egy éven át havi bruttó 500.000 forint díjazásban részesült, amit példamutatóan megőrzött mostanáig, a mesterzongora árából fennmaradó részt pedig a világhírű énekes pótolta ki.

– Nagyon boldog vagyok, már számoltam a napokat, hogy megérkezzen ez a zongora. Amikor a szalonban először megszólaltattam, tudtam, hogy ő lesz az igazi, az én hosszú távú kísérőm. Hatalmas hálával és köszönettel tartozom a Virtuózoknak és Maestro Domingónak, hogy segítségükkel megvásárolhattam ezt a hangszert, szüleimnek és tanáraimnak azért, hogy a szakmai fejlődésemet segítik. Eddig is szerettem gyakorolni, de mostantól még többet fogok – nyilatkozta a hangszer kiszállítása után Soma.

Maestro Plácido Domingo, akit legutóbb zsűritagként is láthattak a nézők a Virtuózok első nemzetközi évadában, ez alkalomból hangüzenetben gratulált a Virtuózok győztesének:

– Kedves Soma, gratulálok az új Yamaha versenyzongorádhoz, nagyon nagy tehetség vagy és megérdemelsz egy jó hangszert. Remélem, hamarosan ismét találkozunk és zenélünk együtt. Még egyszer gratulálok!

Nem ez volt az első alkalom, amikor az operaénekes hangszeradományozással segített egy magyar fiatal zenésznek: Devich Benedek 2019 májusában a Kis Virtuózok Alapítvány rendezvényén egy nagybőgőt vehetett át a mestertől. A fiatal komolyzenei tehetségek felkarolása, a zenei épülésük elősegítése fontos a világklasszis spanyol tenor számára, éppen ezért morális és anyagi támogatásban is részesíti a jövő kiválóságait.

A Virtuózok hetedik évadába már megnyílt a jelentkezési lehetőség. A műsor komolyzenei tehetségei Somához és a többi eddigi felfedezetthez hasonlóan esélyt kaphatnak, hogy világsztárokkal léphessenek fel, a Kis Virtuózok Alapítvány és támogatói révén hangszereket vásárolhassanak, mesterkurzusokon vehessenek részt.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090628_auto_resized.png
origo.hu

Először találkoztak a Házasság első látásra párjai, máris cseréltek volna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711719613
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092359_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ezúttal Deutsch Tamásba akart beleállni, de csúnyán felsült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089984_auto_resized.jpg
ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084803_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711719613
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17043919_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711719613
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1p7v0WWIfJgfw3caaqpXtxk0Bg3Byh3ANLOztvyMwWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjMzA4OWRjZDBjNDQ0ZDY5ODc3ZmMxZTlhODYzNmFj.jpg
Robbanás

Tragédiába fulladt a nagypéntek Budapesten, megrázó részletek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét