Aktuális

Pécsi műhibaper – Meghalt a hazaküldött beteg

F. G.

Létrehozva: 2020.01.10.

Két nap alatt meghalt az a pécsi asszony, akit a sürgősségi orvos hazaküldött, mert nem vette észre combnyaktörését. A doki fájdalomcsillapítót írt fel a 92 éves Márta néninek, majd hazaküldte pihenni.

Forrás: MTI

Az ügyészség szerint a pécsi orvos több hibát is vétett, de a legnagyobb az volt, hogy nem vizsgálta meg teljes mértékben az idős asszonyt. Márta néni még 2016 tavaszán otthon, a fürdőszobában esett el. A Pécsi Tudományegyetem sürgősségi osztályára vitele előtt a háziorvos és a mentőorvos is megvizsgálta, mindketten combnyaktörést diagnosztizált nála. A vádirat szerint erről több dokumentum is készült, de az orvos, K. Gábor ezeket nem vette figyelembe. Az általa végzett röntgenvizsgálat a könyök sebzésének és a térdízület elváltozásának megállapítására jutott, majd egy doboz fájdalomcsillapítóval hazaküldte a nénit. Az asszony állapota két nap múlva rosszabbodott, hiába került vissza a sürgősségi osztályra, már nem tudták megmenteni az életét. A szakértői vélemény szerint az elmaradt vizsgálatok elősegítették Márta néni állapotának romlását, ami a halálához vezetett.

A bíróság egyéb furcsaságokra is felfigyelt, mert a kórházi dokumentációk ellentmondásosak egymással. Felmerült, hogy valaki utólag belenyúlt a E-Med számítógépes rendszerbe, és meghamisította az asszony leleteit. A bíróság szerint a rendőrség hibát vétett a nyomozásnál, amikor nem foglalták le a számítógépeket. A bíróság hiába kérte, a Pécsi Tudományegyetem nem adott választ arra, hogy ki és mikor lépett be és írta át az asszony aktáját. Az orvos, akit halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel vádol az ügyészség, tagadta bűnösségét, azt állítva, hogy a beteg tudta mozgatni a lábát, ami nem utalt a szilánkos combnyaktörésre. A tárgyalás tanúk meghallgatásával folytatódik.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085934_auto_resized.png
origo.hu

A legkeletibb magyar település egy nem létező országban található

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711721424
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092242_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083947_auto_resized.jpg
ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092394_auto_resized.jpg
vg.hu

Ezt a moszkvai terrortámadásért – feliratozott rakétákkal lövik az ukránokat az oroszok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711721424
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089365_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Elismerésre méltó átalakulás: 33 kiló mínusszal ma már boldogan néz tükörbe Adrienn

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711721424
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1p7v0WWIfJgfw3caaqpXtxk0Bg3Byh3ANLOztvyMwWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjMzA4OWRjZDBjNDQ0ZDY5ODc3ZmMxZTlhODYzNmFj.jpg
Robbanás

Tragédiába fulladt a nagypéntek Budapesten, megrázó részletek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét