Öt év börtönre ítélték a lányát szándékosan leforrázó kiskunmajsai férfit

Öt év börtönre ítélték a lányát szándékosan leforrázó kiskunmajsai férfit

börtön
PUBLIKÁLÁS: 2019. szeptember 17. 12:38
MTI

Jogerősen öt év börtönbüntetéssel sújtotta kedden a Szegedi Ítélőtábla azt a kiskunmajsai férfit, aki szándékosan leforrázta lányát, maradandó égési sérüléseket okozva a két és fél éves gyermeknek.

A táblabíróság életveszélyt okozó testi sértés bűntettében mondta ki bűnösnek a jelenleg 41 éves vádlottat.

A férfi 2016 decemberétől lakott együtt kiskunmajsai házában élettársával, egy ötgyermekes asszonnyal. 2017. január 21-én a késő esti órákban - miután a gyerekek már lefeküdtek - a vádlott féltékenysége miatt veszekedni kezdett a nővel, akit többször megütött. Az asszony - félve a további bántalmazástól - éjjel 2 óra körül a szomszédban lakó unokatestvérétől kért menedéket. Reggel 6 óra előtt az egyik kisgyerek szólt a vádlottnak, hogy a sértett bekakilt. A veszekedés miatt ekkor még ideges férfi a felügyelete és nevelése alatt álló két év öt hónapos kisgyereket levetkőztette, a tusolóba vitte, meztelenül a zuhanytálcára ültette, majd a gőzölgő, legalább 50-60 fokos vizet irányított a kislányra, és legalább egy percig a sértett erős sírása ellenére a forró vízsugárral locsolta.

A kislány teste legalább felén égési sérüléseket szenvedett. A férfi ezt látva a gyerek egész testét bekente kenőccsel, hogy fájdalmát csillapítsa, majd a rokonság segítségével 7 óra előtt értesítette a mentőket, akik a kislányt kórházba szállították.

A sokkos állapotba került gyermek közvetlen életveszélyben volt, életét csak intenzív orvosi kezeléssel lehetett megmenteni. A kórházba kerülése után a keringése le állt, ezért újra kellett éleszteni. A sértettnél vesekárosodás, testfelület 50 százalékát érintő pigmenthiány és kiterjedt bőrhegesedés alakult ki. Azt, hogy a kislány szenvedett-e agyi károsodást, csak egy hatéves korában elvégzendő személyes neurológiai, pszichológiai vizsgálattal lehet eldönteni.

A táblabíróság döntésével enyhítette az első fokon eljáró Kecskeméti Törvényszék által kiszabott hatéves büntetést. Joó Attila tanácsvezető bíró az indoklás során kifejtette, a vádlott hanyag gondatlanságának következménye, hogy a kislány életveszéllyel járó sérüléseket szenvedett.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.