Óriási örömhír, ma elérjük az 5,5 millió beoltottat – Orbán Viktor bejelentette a maszkmentes enyhítéseket

Óriási örömhír, ma elérjük az 5,5 millió beoltottat – Orbán Viktor bejelentette a maszkmentes enyhítéseket

koronavírus
PUBLIKÁLÁS: 2021. július 02. 10:10
Magyarország miniszterelnöke a Kossuth Rádióban adott interjút, ahol fontos bejelentéseket tett.
Bors

Már napok óta azt várta mindenki, hogy végre elérjük az 5 és fél millió beoltottat, hiszen a kormány korábban bejelentette, hogy ennél a számnál – a tömegrendezvényeket leszámítva – megszabadulunk a maszkoktól.

Csütörtökön már 5 493 609 volt a legalább egyszer beoltottak száma, és pénteken biztosan át is lépjük az álomhatárt.

Mindezt Orbán Viktor miniszterelnök jelentette be a szokásos péntek reggeli interjújában a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

A kormányfő a beszélgetés elején azt mondta, hogy az elmúlt 24 órában sem volt halálos áldozata a vírusnak. 76 ember van kórházban lélegeztető nélkül, és 22-en vannak lélegeztetőn. Ma eléri az első oltások száma az 5,5 milliót, míg a második oltás esetében az 5 milliót. Mindezek alapján újabb könnyítések jönnek – tette hozzá.

„A politikusok ne képezzék át magukat járványügyi szakemberré, és azt lehet mondani a világ nagy részében készpénznek veszik a negyedik hullámot szeptember-októberre, de aki be van oltva az kimaradhat ebből a negyedik hullámból.”

A beoltottak esetében is előfordulhat megbetegedés a negyedik hullámban, de a súlyos lefolyástól megvéd az oltás. Ez ma a világ virológiai szakembereinek a véleménye – tette hozzá. Orbán Viktor. Majd közölte, hogy Magyarország teljesen felkészült a negyedik hullámra. Mindenkit arra kért, hogy oltassa be magát, mert így elkerülheti a megbetegedést – tette hozzá.

„Ez egy olyan vírus, ami meg fogja találni az embert.”

Azt is elmondta, hogy egyelőre nem oltanak harmadszorra. Mindenkinek az egyéni felelőssége, hogy beoltatja-e a magát, és viselnie kell ennek a következményeit. Egyelőre nem lehet tudni, hogy a harmadik oltásnak, milyen hatása lenne.

A gyógyszergyártók sem egyértelműek ebben a kérdésben, lehet elérkezik az a pillanat, amikor a szakemberek szerint kell a harmadik oltás, de egyelőre türelmesnek kell lenni.”

Ez történik, ha meglesz az 5,5 millió beoltott

Ha meglesz az 5,5 millió beoltott, akkor nem lesz kötelező a maszkviselés a szociális intézményekben és a kórházakban – mondta a kormányfő. Nem kell védettségi igazolvány több helyre sem. Három helyen marad fenn a védettségi igazolvány: sportrendezvény, zenés-táncos rendezények, zárt térben tartott koncertszerű rendezvények. Orbán Viktor szólt arról is, hogy a nyitás önmagában segíti a gazdasági teljesítményt, de a fogaskerekek csikorognak. Egyelőre sokan nem tudják, mi jön. A gazdasághoz szükséges aktivitás lassabban indul meg – tette hozzá.

„Ha csak magától hagyjuk újraindulni a gazdaságot, akkor az lassabb lesz, ezért szükséges lökést adni.”

Így lép fel a kormány az áremlkedés ellen

Orbán Viktor bejelentette, hogy októbertől kiviteli korlátozást rendeltek el az építőipari termékekre. Mindezzel párhuzamosan egy állami elővásárlási jogot is bevezetnek. Kiszélesítik a távmunkát, 17 városban döntöttek munkahelyteremtő beruházásokról, valamint az állami cégek esetében egy 3 éves bérmegállapodást kötöttek – tette hozzá. Az áremelkedések megfékezése érdekében, ha bizonyos árszint felett értékesítenek, akkor az extraprofitra különadót vetnek ki. Egy bánya esetében a megnyert koncessziót egy éven belül el kell indítani, ha nem így történik, akkor elveszti az illető a koncessziót – mondta a kormányfő.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.