Aktuális

Orbán Viktor: Úton vagyunk a szabadság felé

Bors

Létrehozva: 2021.04.02.

Magyarország miniszterelnöke nagypénteken is beszámolt a legfrissebb járványügyi helyzetről a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Az Operatív törzs tanácskozását követően egyenesen a Kossuth Rádió stúdiójába ment Orbán Viktor.

A kormányfő a beszélgetés elején azt mondta, hogy a szakembereknek igazuk van, hogy az óvatosságra helyezik a hangsúlyt. „Ha nem tartjuk be a korlátozásokat húsvétkor, akkor abból nagy baj is lehet” – tette hozzá.

A legfrissebb adatok

Több mint 260 ember halt meg, és több mint 9000 ember fertőződött meg csütörtökön, míg 2,156 millió ember egyszer már megkapta az oltást, és több mint 860 ezer ember kapta meg a második oltást. Lassan elérjük azt a pontot, amikor a vakcinák ki fogják fejteni a hatásukat. Április 4-e után 2,3 millió felett lesz a beoltottak száma, míg a következő héten elérjük a 3 milliót, míg azt követően a 3,5 millió beoltottat – mondta a Orbán Viktor. Mindenki abban bízik, hogy a nyugati beszállítások fel fognak gyorsulni.

Április 19-én kinyitnak az iskolák és az óvodák

Húsvét után meglesz a 2,5 millió első beoltott, és ezt követően megváltoznak az üzletek nyitvatartására vonatkozó szabályok. Orbán Viktor közölte, hogy ekkortól áttérünk a négyzetméter alapú szabályozásra. Április 19-én kinyitnak az iskolák és az óvodák – tette hozzá. Ha elérjük a 3,5 millió oltást, akkor újabb lépések jönnek, de arról csak a jövő héten tájékoztat majd a kormányfő.

Egyes országok politikai kérdést csináltak a vakcinákból

Orbán Viktor szólt arról is, hogy megértően kell fogadni a kritikákat is. Valakik azt gondolják, hogy zárásokkal meg lehet állítani a vírust – mondta. Az első és a második hullámot talán meg lehetett ezekkel állítani. A brit vírust csak lassítani lehet – tette hozzá. A korlátozások és az elszigetelés nem fogja megállítani, csak a vakcina – mondta a kormányfő.

„Számos nyugati országnak jóval kevesebb vakcinája van, így most szigorítanak”

- mondta a kormányfő.

Egyes országok politikai kérdést csináltak a vakcinákból, de mi nem ezt tettük – hívta fel a figyelmet.

Egy fázissal előrébb vagyunk

A nyugati felsőbbrendűségnek semmilyen alapja nincsen, és ha vége lesz ennek a helyzetnek, akor világos lesz, hogy az emberek 70 százalékát keleti vakcinával oltották be. Mi nekünk nem kell szakítani a nyugattal, hanem alkalmazkodni kell az új helyzethez – mondta a kormányfő. Orbán Viktor elmondta, hogy a britek nyilvánosságra hozták a nemzetbiztonsági stratégiájukat a következő 10 évre, és ők is arra készülnek, hogy a kelet erősödni fog. Hasonló az ő értékelésük a jövőről a miénkhez – tette hozzá. Most nem a kevélység ideje van, hanem a szelídségé – tette hozzá.

„Ezért van az, hogy Magyarország most egy fázissal előrébb van.”

Az oltásellenes kampány bűn

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy az oltásellenes kampány bűn, mert akit lebeszélnek az oltásról, az meg is halhat. „Ezért valakinek a lelkiismeretével el kell számolnia. Ha valaki nem akar oltást, az ne lépje át azt a határt, hogy másokat lebeszéljen. Míg másokat lebeszélnek, addig magukat beoltatják, de ezt a jelenséget elsöpri a népérzület” – mondta a kormányfő.

Mi magyarok védjük meg a saját világunkat

„Az, hogy a baloldal mindig támaszkodni akar valamire (Moszkva, Brüsszel, Washington), az egy politikai hagyomány. Én a másik világhoz tartozom, és a magyarokban bízom, de senkitől nem lehet azt remélni, hogy a magyarok szempontja szerint akar dönteni. Mi magyarok védjük meg a saját világunkat, és rendezzük be úgy, ahogyan mi otthonosan érezzük magunkat” - mondta a kormányfő.

Mérlegen a 16 és 18 év közöttiek oltása

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy 3,7 millió ember regisztrált eddig, és a 65 év feletti regisztráltak 81 százalékát már beoltották. 250 ezer olyan 65 év feletti ember van, aki regisztrált, és még nem kapott oltást – tette hozzá. Még mindig van olyan 65 év feletti, aki nem regisztrált, és ha nem veszi fel az oltást, ők még veszélyben maradnak. Még egy kampányt kell csinálnunk az ő érdekükben – mondta a kormányfő. Elméletileg lehet egy pont, amikor több oltás lesz, mint regisztrált. „A fő kérdés, hogy lehet-e a 16 és 18 év közöttieket oltani, és erről lesz majd egy döntés egy hét múlva.”

Ezért nem lehet kötelezővé tenni az oltást

Orbán Viktor arról is beszélt, ha bizonyos szolgáltatásokat összekötnek a védelmi kártyával, akkor tovább nőhet a regisztráltak száma. Mi egy szabad világban élünk, és a magyarok kényesek a szabadságukra – mondta a kormányfő. Sokan vannak, akik jobban tudják, hogy mit kellene csinálnia a kormánynak, mint a kormány – tette hozzá. „Ha valamire rá akarnak szorítani minket, akkor direkt ellenállunk, és ezért nem lehet kötelezővé tenni felnőtt embereknek az oltást.”

A távlati kérdésekben sikerült megegyezni

Orbán Viktor a tegnapi budapesti csúcstalálkozóról azt mondta, hogy Európa jövője volt a kérdés. Salvini bebizonyította, hogy a tengeren is meg lehet állítani a migrációt, ezért a hősünk – tette hozzá. A legfontosabb oka a találkozónak az volt, hogy a korábbi hagyományos kereszténydemokrata pártok elkötelezték magukat a baloldallal való együttműködés mellett, és teljesen feladták a nézeteiket. A jobb és a baloldal együttműködése a baloldali programok elfogadását is jelentette” – mondta a kormányfő. Sokmillióan úgy érezzük, hogy a korábbi hagyományos értékek képviselőinek is kell képviselt. A nagy ügyekben fel tudjuk oldani az ellentéteket, így Lengyelországnak biztonsági garanciák kellenek Oroszországgal szemben. Ezekben a nagy távlatos kérdésekben sikerült megegyezni.

Lesz magyar feltámadás, úton vagyunk a szabadság felé

Orábn Viktor közölte, hogy nagy elismeréssel követik az orvosok és ápolók küzdelmét. Ők a mi hőseink – tette hozzá. Húsvét van, de a gondolataink gyakran vannak az orvosokkal és az ápolókkal. Mindennap dolgozni fog a kormány is. Ez egy ilyen húsvét – mondta a kormányfő. Ne beszéljünk az oltás ellen és a magyar egészségügy összeomlásáról – hívta fel a figyelmet a miniszterelnök. Lesz magyar feltámadás, úton vagyunk a szabadság felé – zárta szavait a kormányfő.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713516615
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27206_resized.jpg?avcount=1713516615
origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142137_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143473_auto_resized.jpg
life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139930_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27205_resized.jpg?avcount=1713516615
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142073_auto_resized.jpg
travelo.hu

Tengerimádók figyelmébe: Íme, Európa 25 legjobb tengerparti strandja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713516615
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713516615
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/cV_zKLJtUUAr_iyQKgLleOIJLP242xQtyUMr7jzKHzY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiNTBiYWU1YzZkYjRmMGE5MDg3Yjk3N2YxYjM3OTY2.jpg
béke

Orbán Viktor üzent a magyaroknak: "Csak a béke!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor