Maradnak a korlátozások - Orbán Viktor: akkor lehet elkezdeni nyitni, ha a beoltottak száma eléri a 2,5 milliót

Maradnak a korlátozások - Orbán Viktor: akkor lehet elkezdeni nyitni, ha a beoltottak száma eléri a 2,5 milliót

korlátozás
PUBLIKÁLÁS: 2021. március 19. 08:35
Magyarország miniszterelnöke a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában jelentette be a legfrissebb döntéseket. Kiemelte, akkor lehet megkezdeni a nyitást, ha 2,5 millió embert sikerül beoltani.
Bors

Az Operatív törzs üléséről a stúdióba érkező Orbán Viktor bejelentette:

A legfontosabb döntés az volt, hogy a ma hatályban lévő korlátozó intézkedések egy hétig még biztosan fennmaradnak!

Meghalt 213 beteg, 1174 ember van lélegeztetőgépen és ezen kívül még több mint 9 ezren vannak kórházban. Éppen ezért nem lehet most lazítani - tette hozzá.

COVID 2/129. Magyar Rádió // Hungarian Radio

Közzétette: Orbán Viktor – 2021. március 18., csütörtök

Elmondta, hogy további szigorításokat már nem biztos, hogy elviselnének az emberek. Az oltások számának függvényében kezdhetik majd el az újraindítást. A kormányfő szerint akkor tudják megtenni az első lépéseket, amikor minden 65 év feletti regisztrált be lesz oltva.

Ha a beoltottak száma eléri a 2,5 milliót, akkor érjük el ezt a szintet.
- fogalmazott.

A beoltottak száma ma fogja meghaladni az 1,5 miliót. 1,260 millió az oltási igazolvánnyal rendelkezők száma. Lezárták a nemzeti konzultációt, az Operatív Törzs hamarosan elkészíti az újraindítási tervet. 

A Húsvét külön járványügyi intézkedést igényel, erről jövő héten tájékoztatnak.

Orbán Viktor kitért Szaniszló Sándor DK-s polgármester akciójára is: azt mondta, jó lenne, ha a baloldal befejezné az oltásellenes kampányt.

Elmondta, az ígértnél több mint félmillióval kevesebb AstraZeneca vakcina érkezik majd.

Ha ez így van, akkor 500 ezerrel több keleti vakcinát kell szerezni a következő idpszakban. Minderről most is tárgyalásunk - tette hozzá.

Nem oltópontból van kevés, hanem vakcinából - emelte ki a kormányfő. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.