Orbán rendkívüli bejelentése: Éjfél és reggel öt között visszatér a kijárási korlátozás

Orbán rendkívüli bejelentése: Éjfél és reggel öt között visszatér a kijárási korlátozás

Orbán Viktor
PUBLIKÁLÁS: 2020. november 03. 20:01
Bors

Jelenleg Ausztriában másfélszer annyi az egymillió főre jutó fertőzött, mint Magyarországon. Ez azért fontos, mert a tapasztalatok szerint Magyarország 5-7 nap késéssel követi Ausztriát. Ha ez most is így lesz, kórházaink decemberre elérik teljesítőképességük határát - mondta a miniszterelnök, úgyhogy szigorítani fognak. 

Úgy látja, a járvány most is - éppúgy, mint tavasszal - az idősek és a krónikus betegek életét veszélyezteti leginkább, "

vagyis a szüleink és a nagyszüleink komoly veszéllyel néznek szembe".

"Aki nem tartja a szabályokat, nem hordja a maszkot, nem tartja a védőtávolságot, az nem csak a saját, de mások életét is veszélybe sodorhatja" - hangsúlyozta.

Orbán Viktor az alábbi szigorításokat jelentette be:

- bevezetik a rendkívüli jogrendet ma éjféltől

- rendezvényeken, mozikban, színházakban csak minden harmadik széken lehet ülni, maszkban

- a hatóságok minden rendezvényt ellenőrizni fognak

- a szórakozóhelyeket bezárják, éjfél és reggel öt között kijárási korlátozást vezetnek be

- a reggeli és déli csúcsforgalomban sűrítik a járatokat,

- ingyenes a parkolás

„A végső megoldás a vakcina, addig kell kitartani, amíg meg nem érkezik. Tárgyalunk az EU-val, Oroszországgal, Kínával és Izraellel” .

A kórházakban elegendő mennyiségű orvosi felszerelés áll rendelkezésre. Európai arányban a harmadik legjobb helyen vagyunk szabad ágyak tekintetében, meg világelsők lélegeztető gépek számában.

A kormányfő arról is beszélt, hogy megemelik az orvosok bérét.

„A helyzet komoly, de tavasszal egyszer már sikerült. Ha összefogunk és betartjuk a szabályokat együtt újra sikerülni fog” – hangsúlyozta ki Orbán Viktor.

"Aki nem tartja a szabályokat, nem hordja a maszkot, nem tartja a védőtávolságot, az nem csak a saját, de mások életét is veszélybe sodorhatja" - hangsúlyozta.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.