Aktuális

„Nem gondolták, hogy ennyire súlyos” – Meghalt koronavírusban a gyönyörű menyasszony, aki esküvője helyett a kórházban küzdött életéért

Bors

Létrehozva: 2020.12.11.

Az esküvője idején küzdött a koronavírussal.

Borzalmas tragédia rázta meg egy Stephanie Smith nevű nő családját, miután a nő élete nagy napján az ünneplés helyett koronavírussal küzdött a kórházban. A 29 éves nő három éve alkotott egy párt szerelmével, mire az idén megkérte a kezét egy csodálatos texasi helyszínen, Lubbock fielden. A páros izgatottan várta az esküvő napját, amelyet épp a lánykérés helyszínére szerveztek november közepére.

Smith azonban november 3-án rosszul lett: néhány nap leforgása alatt furcsává kezdtek válni az ízek, habár érzékelését nem veszítette el. Övsömör gyanújával orvoshoz fordultak, ahol a nő gyógyszerest kezelést kapott. Miután az egyáltalán nem használt, Smith november 9-én, egy hétfői napon kórházba került, ahol kiderült: vőlegényével együtt elkapták a koronavírust, sőt, tüdőgyulladásuk is van, ám mivel nem tűnt súlyosnak a dolog, hazaengedték őket. Szerdán a menyasszony annyira rosszul lett, hogy visszakerült a kórházba – családja ekkor látta őt utoljára.

Adtunk egy csókot a homlokára, és megmondtuk neki, hogy minden rendben lesz, hamarosan találkozunk – nyilatkozta Smith édesanyja az NBC Newsnak.

Jamie Bassett, a vőlegény elmondta: a nővérek eleinte nem gondolták, hogy menyasszonya esete ennyire súlyos, és ez a közösségi oldaláról is kiderül. A nő rendszeresen jelentkezett Facebook-oldalán, elmesélte, hogy érzi magát, mi történik vele.

A posztok alapján a nő rendkívül jó kapcsolatot ápolt a vele foglalkozó nővérekkel: mutogatta nekik a menyasszonyi ruháját, és rengeteget mesélt az esküvő részleteiről.

Ma lenne az esküvőm napja. Stephanie helyette kórházban van, ahol az oxigénszintjét próbálják helyreállítani. Már két napja nem láttam. Óriási szívás, ennek nem így kellett volna lennie.

– írta Facebook-oldalán a vőlegény november 13-án.

Másnap a nő is jelentkezett egy új poszttal, amiben rendkívül pozitívan állt a helyzethez.

Nem pont ezt képzeltem el a mai napra, mostanra már házasnak kellene lennem…

írta Smith, majd folytatta:

Nagyon köszönöm azt a sok szeretetet, amit kapok. Még pár napig itt kell lennem, de egy jó harcot vívok.

Három nappal később Smith az intenzív osztályra került. Másnap pedig meghalt.

Úgy tudni, a nő halotti bizonyítványán a koronavírus szerepel a halál okaként, arról azonban nincs információ, hogy Smith rendelkezett volna krónikus megbetegedéssel.

Smith családja megrendült a halálhírtől, vőlegénye a következőket nyilatkozta:

Nem mindennapi nő volt. Egy különösen gondoskodó, szerető ember, aki jobbá tette a világot.

(via)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089155_auto_resized.png
origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711689911
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087231_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Szívszorító üzenetet posztolt T. Danny exe, Kecskés Enikő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087833_auto_resized.jpg
vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088762_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083220_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Franciaországban annyira súlyos a helyzet, hogy Amerika biztonsági riasztást adott ki állampolgárai számára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711689911
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090958_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

8 szuper töltött tojás, amit kár lenne kihagyni húsvétkor!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086526_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Korrekt gyerek" - Szoboszlai beszólt, azonnal jött a válasz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711689911
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/F3OgdeP5THs1FGN0dLgE0ZgrEAumFu0hzgOkiKp3jlU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg3YTQ4NGVkZjlkMTRhNGNiYThlMzM0YzE4ZWRjYzNh.jpg
Aktuális

Varga Juditék legnagyobb fiának is elege van a lelki terrorból nem akar Magyar Péternél lakni

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/_BTJW0fSOY89ZQgaCs27P5pL6yQ1MJ1tfUCsg5d5DhY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzMzZjY4MDg4NmYxMzQ3ZDU5YzJlYjZkZmY5YTI0ZDE1.jpg
Tűz

Álmukból felriadva menekültek az emberek: drámával indult a húsvét Budapesten