Nagyobb esélye van megnyerni a lottó ötöst, mint hogy egypetéjű hármas ikrei szülessenek – ennek a családnak mégis sikerült

Nagyobb esélye van megnyerni a lottó ötöst, mint hogy egypetéjű hármas ikrei szülessenek – ennek a családnak mégis sikerült

egypetéjű
PUBLIKÁLÁS: 2020. november 17. 23:00
Ráadásul természetes úton fogantak meg.
Bors

Igazi csodababák születtek szeptember negyedikén New Yorkban: az egypetéjű hármas ikreket 32 a terhesség 32. hetében, császármetszéssel hozták világra, és bő tíz hét után, most térhettek haza édesanyjukkal a kórházból.

Charlotte, Cora és Emma teljesen egészségesek – és bizony igen elevenek. Édesanyjuk, a 34 éves Lauren Getting amint megtudta, hogy milyen különleges hónapok állnak előtte, felkeresett egy szakembert, aki átsegítette a terhességen. Dr. Victor Klein szerint az ilyen terhességnek valahol egy az egymillióhoz és egy a 200 millióhoz közé tehető a valószínűsége – azaz a Getting-család ezzel az erővel lottózhatott is volna. (Itthon például az ötöslottón egy telitalálatnak nagyjából 1 a 43 millióhoz az esélye, míg a skandináv lottónál már csak egy a 3,3 millióhoz.)

– Pontos számot nem lehet mondani, mert a statisztikák bizonytalanok – magyarázta a szakember.

Mondanunk sem kell, Lauren jelenleg folyamatosan pelenkákat cserélget, de bizony a terhesség is igencsak megviselte – írja a New York Post.

Az első trimeszter végére akkora voltam, mint a legtöbb nő a harmadikban. Fizikailag a legnehezebb dolog volt, amit valaha is csináltam – magyarázta.

Lauren egyébként igyekszik bírni a három csöppséggel, ám ez azért nagyon komoly kihívást jelent. 

– Anyu mindig azt mondta: Isten csak annyi terhet rak a vállunkra, amivel még meg tudunk birkózni. Én erre azt mondom: bárcsak ne bízott volna meg ennyire bennem!

A három baba komoly anyagi terhet is ró az újdonsült édesanyára és párjára. Úgy számolták: csak pelenkából 10 ezer darabot használnak majd el évente!

Ez is érdekelheti!

Szétvarrták egymást: ilyen dögös agyontetovált ikerpárt sem látott még az tuti – 18+ fotók

Naponta egyszer esznek, cserébe hat órát edzenek az ikerlányok, akiknek nem csak a külsejük, de a barátjuk is azonos

Modellkedő gyerek ikerpár az Instagram új kedvence

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.