Merkely Béla: Ha minden jól megy, márciusban leállhat a járvány

Merkely Béla: Ha minden jól megy, márciusban leállhat a járvány

vakcina
PUBLIKÁLÁS: 2020. december 22. 06:00
Tavaszra véget érhet a járvány.
Bors

A Semmelweis Egyetem rektora szerint a koronavírus elleni védekezésre és kontrolált körülmények között a karácsonyi családi együttlétre egyaránt szükség van, írja a Ripost. Erre a kormány is nyitott: szenteste nem lesz kijárási tilalom és a családi összejövetelek 10 fős korlátjába a gyerekek nem számítanak bele. Tavaszra pedig véget érhet a járvány.

Szlávik János infektológus az M1-en azt tanácsolta, hogy

mindenki, aki teheti és a rizikócsoportba tartozik, oltassa be magát, amint lehetséges,

hiszen csak ezzel tudja megvédeni magát a koronavírus-fertőzés súlyos szövődményeitől.

– Míg az influenza elleni oltások hatékonysága 70-80, a koronavírus elleni vakcináké több mint 90 százalék. Ráadásul valamennyi oltóanyag esetében igaz, ha valaki az oltás ellenére megfertőződik, szinte

biztosan nem alakul ki nála súlyos betegség és nem hal bele a fertőzésbe

– hangsúlyozta Szlávik János.

Az esetleges mellékhatások miatt aggódok megnyugtatásául elmondta: ezeket a vakcinákat megfelelően megvizsgálják, az eddig megjelent hírek alapján pedig szinte valamennyi előtörzskönyvezett oltóanyag hatásos, mellékhatásai pedig csak a szokásosak: bőrpír, hőemelkedés, enyhe fájdalom az oltás helyén.

Megjegyezte, nem zárható ki, hogy valaki érzékeny az oltóanyagra, „borzasztó ritkán előfordul az allergiás reakció, ilyenkor azonban az egészségügyi személyzet megoldja a problémát”.

(Ripost)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.