Aktuális

Megpróbálták eltussoli az 1954-es tragédiát: 23 utas halálát okozta a felborult Pajtás hajó

Zs.V. 

Létrehozva: 2019.06.01.

<p>Az utasokra fogták, pedig az átépítés miatt végződött tragédiával az 1954-es gyereknap a Balatonon. A hajó kapitánya nyolc hónapnyi börtönt kapott 23 ember haláláért.</p>

Hatvanöt év telt el azóta, hogy a Pajtás nevű hajó elsüllyedt a Balatonon. Az akkori lapok épphogy pár mondatban említették a legalább huszonhárom áldozatot követelő balesetet, ami valószínűleg a jármű átalakítása miatt történt. 

A hajó dunai átkelőként szolgált, majd később, 1951-ben szállították át a Balatonra, hogy a beinduló hajózás egyik első járműve legyen. Mielőtt betöltötte volna a funkcióját, Siófokon átépítették, nagyobb hajócsavart kapott és a hajótestet is megmagasították. Utóbbi miatt kö­vetkezhetett be a tragédia 1954. május 30-án. 

A korabeli beszámolók szerint az utasok voltak a hibásak, ugyanis azt mondták, azért billent meg a szerkezet, mert mindenki a hajó egyik oldaláról nézte a vitorlásversenyt. A billenéstől megijedtek, ezért átszaladtak a másik oldalra, így a hajó is átbillent. Amikor az utasok életüket mentve megint átszaladtak a túl­oldalra, a hajó felborult. Vá­mosi Gyula fűtő az utolsó erejével kiengedte a gőzt, ezzel megakadályozva, hogy felrobbanjon a jármű. 

A túlélők beszámolója szerint elferdítették a történetet, amikor az utasokat hibáztatták. Az ak­kor modernnek számító hajó ugyanis feltűnően billegett már akkor is, amikor üresen beállt a mólóhoz. A hatfős személyzet mellett 170-175 utast, nagyrészt gyerekeket engedtek fel a fedélzetre, így szinte moccanni sem lehetett. Emiatt lehetetlen is lett volna az egyik oldalról a másikra szaladni. A szemtanúk szerint a hajó egyre jobban imbolygott, majd egyszer csak az oldalára borult. 

Igaz, hogy az Államvédelmi Hatóság is a helyszínen volt a vitorlásverseny miatt, de segítségnyújtás helyett az emberek fényképezőgépeit gyűjtötte be, hogy minél kevesebb kép készüljön a tragédiáról. A közelben tartózkodó vitorlások siettek a bajbajutottak segítségére, de so­kan úszni sem tudtak, másoknak meg esélyük sem volt a rájuk dőlő hajótest miatt. 

A kapitányt, Heisz Jánost letartóztatták, a nyolc és fél hónapig tartó vizsgálat alatt őrizetben tartották. Öt társával együtt első fokon 30 év börtönre ítélték. Végül a legfelső bíróság felmentette a társait, Heisz büntetését pedig nyolc és fél hó­napra változtatta, amit a vizsgálati fogsággal letöltöttnek is nyilvánított. 

A hajót kiemelték, majd motorhajóvá alakították, így járt tovább a Balatonon, majd ké­sőbb a Dunán, méghozzá Dömsöd néven. Magántulajdonba került 2002-ben, később a pilismaróti roncstelepen fejezte be pályafutását. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091081_auto_resized.png
origo.hu

Mit szólnak a baloldali jogvédők, hogy Magyar Péter kínozta a feleségét?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26444_resized.jpg?avcount=1711633216
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087829_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083836_auto_resized.jpg
vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711633216
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088339_auto_resized.jpg
travelo.hu

Húsvét közeledtével virágba borul az Adria Királynője Horvátországban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091059_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gyanítom, hogy elrabolták a 2 éves unokámat” – Kétségbeesve keresik az eltűnt Dankát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711633216
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088638_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Dráma! Máris kiadja felesége útját a TV2 sármos sztárja?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HyNg7fMTwOcmysaFuxIGq_lc50m6cYrG6-8FVKJIdcI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM0MmI0Y2EwM2NjMzQyMjA5OGVkMzNhMTA5YjFkOTIy.jpg
Búcsú

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány