Aktuális

Megéri BIOcitromot tenni a süteménybe

Bors

Létrehozva: 2019.10.29.

Nem minden zöldségnél vagy gyümölcsnél éri meg a BIO változatot megvenni. Egyes esetekben viszont jobb, ha nem látott vegyszert az élelmiszer.

Forrás: Shutterstock

Tulajdonképpen egy dolgon múlik a kérdés, hogy mikor vegyünk bio jelzésű élelmiszert: hogyan szeretné felhasználni az élelmiszert.

– A legjobb példa a citrom. Ennél érdemes a biót választani, főleg akkor, ha a héját is beleteszi például a süteménybe – kezdte Abonyi Orsolya dietetikus – Tehát az egyik fő szempont az, hogy mire használja az adott élelmiszert – tette hozzá a szakértő.

A bio minősítés mellett fontos, hogy az adott termék honnan származik. Lehet az egy jól bevált eladó is a piacon, a lényeg az, hogy a vásárló tudja, hogy az valóban a kiskertben termett, és a termelő nem használt hozzá vegyszert. Ez nagyobb biztosíték lehet arra, hogy az valóban egészséges és finom.

– Az sem túl jó, ha napokat utazott az áru egy kamionban, mivel ezeknek kell a vegyszer és a viaszréteg, hogy kibírják a hosszú utat. Nem véletlenül szokták azt mondani, hogy minden gyümölcsöt és zöldséget alaposan meg kell mosni felhasználás előtt. A vegyszer vagy a viaszréteg nagy része ugyanis lemosható, például az almáról is – figyelmeztetett a dietetikus.

Tisztát jelent maga a kifejezés

A boltok polcait elözönlötték a bio feliratú termékek. Szinte már divat ilyen élelmiszereket vásárolni. Ön tudja mit is takar ez a kifejezés pontosan? A biót másképp „tisztának” is lehet nevezni, ugyanis ezeket az élelmiszereket nem, vagy csak kismértékben kezelik növényvédő szerekkel, így ha valaki ilyet eszik, akkor ezek az anyagok a szervezetébe nem kerülnek be. Egyesek szerint ezek a vegyszerek amellett, hogy megvédik a növényeket a kártevőktől és a betegségektől, szennyezhetik a környezetet, és hosszú távon rossz hatással lehetnek az emberi testre. Sokan ezért inkább a bioélelmiszereket választják.

Felesleges félni

Bár egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a vegyszermentes élelmiszerek, Abonyi Orsolya szerint nem kell félni a vegyszerektől sem, csupán tudatosan kell vásárolni.

– Fontos tudni, hogy honnan származik a termék, és elengedhetetlen, hogy a felhasználása előtt meg legyen mosva. Gondoljon bele, hogy az egészségre káros anyagokat nem engednék használni. Persze sokkal jobb, ha nem kerül ilyen a szervezetbe, ezért is kell körültekintően vásárolni. Amit meg lehet mosni, azt mindenképp érdemes alaposan tisztítani, vagy megpucolni, hogy a héja ne kerüljön bele az ételbe – magyarázta a szakértő a Borsnak.

Alternatív megoldások miatt borsosabb az ára

Hiába nem használnak vegyszereket, a biotermékek mégis többe kerülnek, mint a hagyományos, növényvédőkkel kezelt áruk. A sima kígyóuborka például 150 forint körül mozog, míg a bioért akár 400 forint körüli árat is elkérhetnek. Hasonló a helyzet a vöröshagymával is. A vegyszermentes kilója 1000 forint is lehet, míg a sima 200-300 forint körül mozog. A tejtermékeknél és a gyümölcsöknél is meg lehet figyelni az árkülönbséget. Jogosan merül fel a kérdés, hogy ha kevesebb a vegyszer, mégis miért kell dupla vagy tripla árat fizetni?

Nem elég  a kiírás, kell a védjegy is a termékre

A biotermékeket szigorúan ellenőrzik, csak akkor kerülhet rá a csomagolásra a védjegy, ha átestek az ellenőrzésen. A védjegy nélkül hiába van ráírva az árura, hogy bio, nem biztos, hogy megfelelt a követelményeknek. A szakértők elmondták: az előállításnál olyan feltételeknek kell megfelelni, amelyek biztosítják, hogy a bioélelmiszer bio legyen. A rovarokat, kártevőket akkor is el kell tudni riasztani, így egy olyan anyagot, vagy megoldást kell használni, ami nem károsítja a környezetet, de hatásos megoldás. Emellett a talaj minősége sem mindegy, a komposztálás például sokkal lassabb megoldás, mint a műtrágya. Ezek mind befolyásolják a termék árát. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143908_auto_resized.jpg
origo.hu

Budapesti luxusüzlet-rablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713541510
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142958_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27217_resized.jpg?avcount=1713541510
origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713541510
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713541510
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/eHoVeyx6gIlDwR7p63pRcTgYlu0g8sySEhGhq5IsMus/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzMjlkZWY5NTczZTQ5OGJiNjcyMzU4Mjc0Y2U2MmFk.jpg
Márka

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot