Aktuális

Megemelhetik a bolti maszkviselési szabálysértés miatti bírságot

MTI

Létrehozva: 2020.10.27.

Forrás: MTI

Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára a Magyar Nemzetnek elmondta: kezdeményezték a kormánynál, hogy a maszkviselési kötelezettség kiterjesztése és az ezzel kapcsolatos ellenőrzések szigorítása érdekében növelje meg a boltokban tetten ért szabálysértőket sújtó bírságösszegek alsó, jelenleg ötezer forintos határát. Teljes mértékben helyesnek és támogatandónak nevezte a kormány szándékát a maszkviselés ellenőrzésének szigorítására vonatkozóan, mivel a járványügyi helyzet mostanra drámaivá vált.

Vámos György rámutatott: a kereskedőknek alapvető érdekük, hogy folyamatosan biztonságos körülmények között bonyolódjon a hétről hétre erősödő év végi szezon az üzletekben, mérettől függetlenül. Viszont nem lehet minden vevő mellé külön ellenőrt állítani, ezért  látványos előrelépést hozhat, hogy

a büntetési összeg elrettentő erejű emelése még nagyobb figyelemre készteti majd a vásárlót

- fogalmazott.

Hangsúlyozta: nem a bírságolás a cél, ezért nem azt javasolják, hogy már a legenyhébb esetekben is pénzt fizettessenek, hanem azt, hogy a bírságolásra eddig is alapot adó helyzetekben markánsan emelkedjen az alapösszeg. Már eleve visszatartó ereje van, ha a helyszínen megjelennek az egyenruhás rendőrök - jegyezte meg.

Vámos György hozzáfűzte, hogy támogatják azt a szakszervezeti felvetést, miszerint az ünnepi bevásárlások idején nagyobb erővel biztosítsák a láncok a kötelező ellenőrzési feladatok ellátását.

A főtitkár beszélt arról is, hogy amint arra a szeptember 21-i kormányrendelet azonnali hatályba lépését követően a Magyar Nemzetben elsőként hívta fel a figyelmet, a kormányzatnak is hivatalos bejelentést tett a fővárosi maszkrendelet szabálytalanságáról. A fővárosi kereskedők ugyanis visszás helyzetbe kerültek szeptember végétől, mivel Budapest főjegyzője az országos hatáskörű kormányzati jogszabállyal szemben továbbra is az önkormányzat helyben hatályos, tavaszi rendeletét tartotta érvényben, ami jogsértő, ráadásul sokkal enyhébb feltételeket enged meg az üzletekben.

A főtitkár szerint az erről szóló hivatalos jelzés megjárhatta az útját a közigazgatásban, és vélhetően jogharmonizációs figyelmeztetéssel járt a Karácsony Gergely vezette önkormányzatnál. Úgy vélte, ennek lehet az eredménye, hogy hétfőn a főpolgármester a Facebook-oldalán - a valós előzmény részletezése nélkül - jelezte, hogy szerdán a közgyűlés eltörli a kormányrendelettel ütköző, elavult fővárosi szabályt.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089156_auto_resized.png
origo.hu

Ezeket a gumikat messziről kerülje el, ha nyári szett vásárlását tervezi!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711713314
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089365_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Elismerésre méltó átalakulás: 33 kiló mínusszal ma már boldogan néz tükörbe Adrienn

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087355_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090504_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711713314
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711713314
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek