Még élhetett az újszülött kislány, amikor egy szemeteszsákba csavarta az anyja, és egy kuka mellé dobta

Feltehetően egész hátralévő életét a rácsok mögött tölti az a 29 éves brit nő, aki brutális kegyetlenséggel gyilkolta meg néhány órás újszülött kislányát.
Feltehetően egész hátralévő életét a rácsok mögött tölti az a 29 éves brit nő, aki brutális kegyetlenséggel gyilkolta meg néhány órás újszülött kislányát.

Hannah Cobley két évvel ezelőtt, 2017-ben szülte meg első gyermekét, akit pár órával később kegyetlen módszerrel, hideg vérrel ölt meg. A fiatal nő ellen megdönthetetlen bizonyítékokat sorakoztattak fel a bíróságon, így kénytelen volt bevallani szörnyű tettét.

© Leicestershire Police

A leicesteri nyomozóknak azt is sikerült kiderítenie, hogy mielőtt végzett volna a kislányával, az interneten keresett rá: meddig marad életben egy újszülött, ha nem etetik, illetve mi történik, ha valaki leejt egy újszülöttet a földre.

Ezek a keresési előzmények azért is perdöntő fontosságúak, mert bebizonyítják, hogy Cobley nem hirtelen felindulásból ölte meg gyermekét, hanem nagyon is tisztában volt tettei súlyával. Előre megfontolt szándékkal okozta kislányának a halálos koponya és agysérüléseket. A gyermek száját betömte egy ronggyal, hogy ne sírjon, többször földhöz vágta, fejbe verte, majd egy szemeteszsákba tette, és kidobta az udvarra egy kuka mellé. Azt nem tudni, hogy a kislány élt-e még, amikor a zsákba tekerte őt az anyja.

Cobley, – aki a szüleivel élt együtt – állítólag nem tudta, hogy gyermeket vár, és a rokonoknak sem tűnt fel semmi rajta. Csak akkor szembesültek a ténnyel, amikor az újszülött holttestét megtalálták. A bíróság borzasztó tragédiának nevezte az esetet, mely egy ártatlan újszülött kislány halálához vezetett. A vádlott eleinte határozottan tagadta, hogy ő szülte volna a gyermeket illetve, hogy köze lenne a kislány halálához. Amikor a nyomozók sorra szembesítették az ellene szóló bizonyítékokkal végül összeroppant, és bevallotta iszonyúan kegyetlen tettét.

A leicesteri bíróság bűnösnek találta Hannah Cobleyt előre kitervelt, különös kegyetlenséggel elkövetett csecsemőgyilkosság vádjában, ám ítéletet csak a hét második felében hírdetnek.

Feltehetően több évtizednyi börtönbüntetés vár rá, a kegyetlen újszülött gyilkosságért.

(via)

Várd a vendégeket a legédesebb linzerekkel az ünnepek alatt!

@borsonline

Elindult a Bors #dellatanc kihívása 💃 Töltsd fel a saját #dellatanc videódat a borsonline.hu-ra és nyerj Samsung fülhallgatót! #bors #reklam #nekedbe

♬ eredeti hang - Bors