Aktuális

Magyar siker: 30 éve ismert szer gyógyíthatja a Covid szövődményeit

Bors

Létrehozva: 2021.09.30.

<p>Már lassan három évtizede dolgoznak a kutatók azzal a vegyülettel, amit magyar szakemberek fejlesztettek ki. A BGP-15 nevű molekulát most a koronavírus súlyos szövődményei ellen vethetik be.</p>

A kilencvenes évek elején magyar kutatók egy új hatóanyagot fejlesztettek ki. Kezdetben a cukorbetegséget, annak is a kettes típusát szerették volna gyógyítani, ám a klinikai tesztelések végül megszűntek. Azóta sok kutatócsapat ráállt a BGP-15 molekula kutatására, hogy más területeken is alkalmazni tudják. Nemrégiben például lehetséges szívgyógyszernek kiáltották ki a hatóanyagot. A Mitochon Technologies egy teljesen új úton járva a koronavírus-fertőzés gyógyításában próbálja meg alkalmazni a vegyületet.

Kevésbé súlyos a lefolyás

Bicskei László ügyvezető, a klinikai program irányítója a InfoRádiónak elmondta: számtalan előnye lehet a molekula alkalmazásának a Covid által okozott tünetek és betegségek gyógyításában.

– Nagyon erős sejtvédő és -segítő hatása van a szernek. Különösen igaz ez azoknál, akik hajlamosak lehetnek a fertőzés súlyos lefolyására – magyarázta a szakember.

– Kutatásaink szerint a BGP-15 csökkenti az oxidatív stresszt (a szervezetben lévő molekulák és antioxidánsok egyensúlyának felborulását), lassítja a tüdőfibrózis kialakulását (a tüdő kapacitásának nagymértékű csökkenését), megakadályozza a citokinvihar kialakulását (amikor nagy számban szabadulnak fel gyulladást okozó fehérjék), összességében elkerülhető tehát a súlyos szervi károsodás – tette hozzá az ügyvezető.

Védi a belső szerveket

A molekulával a jelenlegi információk szerint a sokszervi gyulladás is megelőzhető, ami a poszt-covid betegségek egyik legveszélyesebb fajtája.

– Amikor nagy baj történik, és a szervezetben egymást gerjesztik, ezáltal pedig súlyosbodnak a problémák, szinte tehetetlenek vagyunk.

A mi szerünkről bebizonyosodott, hogy védi nemcsak a szívet, hanem a vesét, a májat, a vállizmokat, de a petesejtet, és a sejtek energiatermelő rendszerét is.

Magyarul fokozódik a szervezet stressz elleni természetes védekező rendszerének működése – hangsúlyozta a kutatás vezetője. Így igen ígéretes jövő előtt áll ez az univerzális hatóanyag.

Már folynak a vizsgálatok

Bicskei László arról is beszámolt: a klinikai vizsgálatok első fázisa már lezajlott. A második és harmadik fázisban pedig kilenc kórház vesz majd részt. A vizsgálatok a jászberényi, a gyöngyösi és a kecskeméti kórházban elkezdődtek, a Dél-pesti Centrumkórházban pedig hamarosan elindulnak.

– A vizsgálatokba otthon gyógyuló betegeket vonunk be, így ők nem fogják terhelni a betegellátó rendszert. Összesen 660 fertőzöttet szeretnénk bevonni a folyamatba, de csak friss betegeket vizsgálhatunk, akiknek olyan krónikus alapbetegségük van – pl. cukorbetegség, szívproblémák, elhízás –, amelyek hajlamosítanak a súlyos lefolyásra. A betegek 4 hétig, azaz 28 napig vesznek részt a vizsgálatban. Azt szeretnénk bebizonyítani, hogy a szerrel csökkenteni tudjuk a kórházba kerülés valószínűségét.

Ha az eredmények szignifikáns javulást mutatnak a betegek állapotában, akkor tudjuk majd törzskönyveztetni a hatóanyagot

– mondta a szakember.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190834_auto_resized.jpg
origo.hu

Válságba került Jennifer Lopez és Ben Affleck házassága

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27804_resized.jpg?avcount=1714957511
origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186639_auto_resized.jpg
vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17177804_auto_resized.png
metropol.hu

Próbáld ki tudásod és érettségizz velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191567_auto_resized.jpg
vg.hu

Eladóvá vált az Andy Vajna által bérelt villa: 2,7 milliárd forintot kér érte a tulajdonos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714957511
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17181852_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Gordon Ramsay elárulta, hogyan készül a tökéletes, ropogós sült krumpli

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186663_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188786_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Földi pokol: közel jár az összeomláshoz a rákbeteg Katalin hercegné

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/rooe3-ruBa4zvbF5p4UgeO1lbLFWCqRx6wLe3eCUUQA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VkMDY0NDIwZDZhOTQzYjE5NzI0MzEwZGQxMmFmNjQy.jpg
Anyák napja

„Szívünkben tovább élnek a hazatért angyalok” – együtt emlékeztek meg elhunyt gyermekeikről a gyászoló anyák